Az olcsó olaj drága ára

2015. január 13. - twentydigitcombination

A nyersolaj ára az elmúlt fél évben csaknem megfeleződött, a 2014 körüli 110 dollárról év végére 60 dollár alá csökkent, a folyamat pedig az újévben sem állt meg. Ez csak felületesen nézve tűnik jó hírnek, ám a jelenség több oldalról veszélyes: visszafoghatja a jövőt meghatározó beruházások megvalósulását, úgy az olajtermelésben, mint a megújulók és alternatív technológiák területén. Nem mondhatni, hogy a hazai média elhallgatta volna a fejleményeket, azonban úgy látom, a lényegi folyamatok ismertetése helyett – akárcsak a nemzetközi fősodrú médiában - két narratíva kerekedett felül. Egyik a rövid távú haszont ünneplő, hurráoptimista „rezsicsökkentős” szemlélet, magyarán „újra olcsó a benzin, hajrá, több pénz marad a zemberek zsebében, éljen a palaolaj-forradalom!” A másik jellemző irányt „kardcsörtető-kárörvendőnek” nevezném, amikoris azon örömködik a fél sajtó, hogy ha-ha-ha, az ügyeletes „rosszfiú(k)” milyen rosszul járnak az olajáreséssel. Mindkettő részigazságokra épül, de elfedi a történet mélyebb és fontosabb rétegeit. Ezeket próbáltam szerény eszközeimmel néhány pontban összefoglalni.

Mi történt eddig?

1.) A 2000-es évek elejétől masszívan nőtt az OECD-n kívüli országok, különösen Kína olajigénye, amit a 2008 utáni pénzügyi válság sem akasztott meg.

2.) A hagyományos, olcsóbban kitermelhető könnyűolaj (Conventional Crude + Condensate; a lenti ábrán a sötétkék sáv) napi felszínre hozott mennyisége kb. 2005-2006-ig tudott nőni. Ekkor elért egy csúcsot, vagyis inkább platót, ám a kereslet további növekedést igényelt. A hagyományos könnyűolaj helyett így különböző, drágább olajfajták (palaolaj avagy „light tight oil”, olajhomok, illetve az olykor szintén a nem-konvencionálisak körébe sorolt mélytengeri olaj), valamint bioüzemanyagok elégítették ki a további keresletet. (Az ábra James Hamiltoné

3.) Mindezen folyamatok az olajár rövid idő alatti megnégyszereződését eredményezték. Az emelkedő árakat a fejlett ipari országok (akik jelentős részben importőrök) egyre kevésbé tudták megfizetni, a 2008-as olajár-sokk, amikor az olajár elérte a 147 USD/hordó-t, nem kis részben járult hozzá a pénzügyi válság kirobbanásához.

4.) A 2008-as válság nyomán meredeken esett a kereslet, így az ár is. 2009-től a gazdaság gyengécske kilábalásba kezdett, megtámogatva a különböző nemzeti banki beavatkozásokkal. Az OPEC, amely a világ kőolaj-termelésének 40%-áért felelős államok kartelje, ideiglenesen csökkentette a kibocsátását a válságra reagálva. Ezáltal újból emelkedésnek indult az olajár.

5.) Az olajkitermelés alakulásától nem függetlenül (például Egyiptom ekkor vált exportőrből importőrré ) az úgynevezett 2011-es „arab tavasz” eseményei nyomán jelentősen visszaesett a líbiai olajtermelés, az ár pedig ismét 100 dollár fölé emelkedett és itt stabilizálódott egészen 2014 közepéig.

6.) Az elmúlt évtizedben meredeken nőtt a 11 legnagyobb nemzetközi olajtársaság tőkeráfordítása, hiszen egyre drágább és komplexebb projektekre volt szükség az egyre nehezebben hozzáférhető olaj miatt. A kitermelésük összességében ennek ellenére csökkent a mezők fokozatos kimerülésével. (Megjegyzés: a világ kitermelésének többségét nem ők, hanem a különböző állami társaságok adják. A lenti ábrát Steven Kopits készítette.)

7.) A magas árak – technológiai fejlesztésekkel együtt - egyúttal olyan mezőkön is ösztönözték a kitermelést, ahol korábban az nem érte volna meg, így indult el az úgynevezett amerikai palagáz és palaolaj „forradalma”, amely jelentősen megnövelte néhány év alatt az USA termelését, ezáltal csökkentette importfüggését. Azonban minden tévhit és szenzációs sajtóhír ellenére az USA továbbra is olajimportőr és kétséges, hogy önellátóvá válik-e valaha is: 2013-ban 10 millió hordó/nap saját termelés mellett majdnem mégegyszer ugyanennyit, 18,9 millió hordó/napnyit fogyasztott. A palaolaj pedig költséges beruházás: szemben egy hagyományos olajkúttal, amely hosszú évtizedekig termel, itt folyamatosan új és új fúrásokat kell végezni, mert egy-egy kút 2-3 év után már csak nagyon keveset ad. A folyamatos fúrási kényszer számos céget folyamatos hitelfelvételbe hajszolt, az elemzők egy része pedig elkezdett a következő piaci lehetséges buborékról, a „Shale bubble”-ről beszélni.

8.) Az olajexportra jelentős mértékben támaszkodó országok hozzászoktak a magas árakhoz és jelentős részüknek szüksége is van rá költségvetése egyensúlyban tartásához, szociális kiadásaik finanszírozásához. Ahogy a lenti ábrán látszik, hiába termel ki például 20 dollárért egy hordó olajat Irán, ahhoz, hogy a költségvetése stabil maradjon, 100 dollár fellett kell, hogy legyen a világpiaci ár.

2014 közepétől folyamatosan csökken az olaj ára, mi történik most?

  1. A piacon túlkínálat lépett fel a líbiai termelés visszaállása, az amerikai termelés gyors felfutása mellett.

  2. A világgazdaság gyengélkedik, ezáltal csökken a 2015-re várt olajigény, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED pedig befejezte a pénzügyi válság kitörése óta folytatott kötvényvásárlási programját. Így, míg idáig a dollár értéke mesterségesen alacsony volt más valutákhoz képest, most erősödni kezdett. Mivel az olaj világkereskedelme dollárban zajlik, erősebb dollár mellett az olaj ára csökkenő irányt vett.

  3. Az OPEC, szemben a 2008-2009-es válsággal, 2014. november végén úgy döntött, a zuhanó ár ellenére nem csökkenti a kitermelését. Hogy miért döntött így, arról csak találgatások vannak. Lehetséges, hogy a magasabb áron nyereséges amerikai nem-konvencionális olajat szeretné Szaúd-Arábia, a kartell legfontosabb tagja kiszorítani a piacról a saját részesedése megtartása érdekében, vagy állhat más, geopolitikai ok is a háttérben, például Irán vagy Oroszország megszorongatása. (Ezt nem ragozom tovább, mert úgysem tudhatunk róla semmi biztosat.) Persze az alacsony ár hosszú távon a szaúdiaknak se jó, de lehet, hogy úgy vélik, van elég tartalékuk, hogy kibírják, ahogy néhány más gazdagabb öböl-menti állam is. Nem úgy, mint az OPEC más tagjai: Venezuela és Irán már nagyban tiltakoznak a szaúdi döntés ellen és Afrika is megszenvedi a fejleményeket. Mindezek ellenére egyelőre nincs döntés az OPEC kitermelés-csökkentéséről, bár a nyomás egyre nagyobb lesz a kartellen, hogy meglépje azt.

  4. Az olajipar hosszú távú beruházásokról szól, nem lehet egy projektet egyik napról a másikra leállítani. Viszont jelentős részük veszteségessé vált a 60 dollár körüli ár mellett, így a mellékelt ábra szerint az amerikai palaolaj-termelők egy része is (más elemzők más számokat mondanak, szóval az ilyen adatokat mindig kezeljük megfelelő távolságtartással). (A Breakeven cost azt az árat jelenti, ahonnan a kitermelés az adott mezőn éppen megtérül) Az alacsonyabb ár miatt nemcsak itt, hanem világszerte konvencionális és nem-konvencionális projektek kerülnek/kerülhetnek elhalasztásra, törlésre. Vannak elemzők, akik egyenesen„shale subprime”-rólcsődhullám veszélyéről beszélnek.

És akkor most mi lesz?

Erről sokan sokféleképpen gondolkodnak. Valamikor, valahogyan helyre kell állnia a kereslet és a kínálat közötti megborult egyensúlynak, kérdés, hogy ez hogyan történik, mit bírnak el a termelők, és mit a fogyasztók.Emellett az olyan országok, mint Líbia tartós stabilitására is bátor dolog lenne fogadni.

Az iparágban fellépő csődök nyomán elképzelhető, hogy az Egyesült Államok, ahogy korábban a bankszektorában, most az olajszektorában segítsen ki vállalatokat.Egyúttal fúziókra, valamint a bajba jutott vállalatok mások általi felvásárlására is lehet számítani az iparágban.

Személy szerint nem lennék meglepve, ha az árak továbbra is heves ingadozást mutatnának. Ha például visszavágásra kerülnek a jövőbeni beruházások, a kialakuló hiány miatt az ár ismét magasabb lesz – ám csak addig nő, ameddig a fogyasztók bírják. És a hullámvasút folytatódik… Ahogy Rune Likvern sokatmondó ábráján látszik, van bőven olaj, de nem a hatvandolláros fajtából, és az idő előrehaladtával és az olcsó készletek fogyásával ez még inkább így lesz:

Stuart Staniford, a The Oil Drum egykori nagyszerű főszerkesztője kereken 5 évvel ezelőtt figyelmeztetett az olajár összeomlásának veszélyére. Veszély ez abból a szempontból, hogy az 1980-as évekbeli olajár-zuhanás (amellett, hogy térdre kényszerítette a Szovjetuniót), súlyosan visszafogta a korszak alternatív technológiák és felelősebb erőforrás-használat iránti kezdeményezéseit és későbbre tolta a szembenézést az elkerülhetetlennel. Szimbolikusan ezt jelezte, amikor Ronald Reagan, az USA akkori elnöke 1986-ban eltávolítatta a Fehér Ház tetején lévő napelemeket.

Éppen ezért, nem szabad, hogy ez a ki tudja, meddig tartó áresés elbizonytalanítsa, megakassza az alternatív hajtások, valamint a megújuló energiaforrások iránti növekvő érdeklődést: előbb vagy utóbb minden ilyen irányú beruházás meghálálja majd magát.


Végezetül pedig néhány válogatott, minőségi elemzés a helyzetről, propaganda és eszkatológia nélkül:

(Az ábrák forrása: http://fractionalflow.com/2014/10/19/world-crude-oil-production-and-the-oil-price/#more-879 ;http://blogs.platts.com/2014/07/30/peak-oil-forecasts/ ; earlywarn.blogspot.com; www.businessinsider.com;http://euanmearns.com/oil-price-wars-who-blinks-first/; https://aleklett.wordpress.com/2015/01/06/the-oil-price-roller-coaster/ )

A bejegyzés trackback címe:

http://yellowandgreen.blog.hu/api/trackback/id/tr957379834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.