Tizenegyféle viszonyulás az ökológiai válsághoz

2014. május 30. - twentydigitcombination

A legutóbbi írásom utáni kommentekben került elő az alább látható ábra eredeti verziója, és felmerült a magyarítás ötlete is. Nézzük meg tehát az ökológiai válság/lehetséges katasztrófa iránti viszonyulás itt bemutatott tizenegyféle típusát részletesebben (persze így is nagyon felületesen). Haladjunk ABC-sorrendben!

Az ábra nagy erőssége szerintem, hogy mindenféle mainstream politikai irányzatot egy kalap alá rak, a tagadók (A) táborába. A legutóbbi, itt megjelent, ökológiai politikáról szóló cikk nyomán gondolkodtam el arról, hogy ha nagyon lecsupaszítjuk a dolgot, a legtöbb XX. századi irányzat mind arról szólt, hogy kinek jusson a nagyobb szelet az egyre gyorsuló iparosodás és gazdasági fejlődés tortájából. Minden mozgalom, akár demokratikus, akár diktatórikus, vagy ezek átmenete, erre adott különféle válaszokat: "Legyen minden a dolgozó népé/munkásosztályé!", "Legyen a régi társadalmi arisztokráciáé!", "Jusson több a vállalatoknak, akik a tőkéjüket kockáztatják és ezáltal értéket teremtenek!", "Legyen minden X vagy Y etnikai/vallási/társadalmi csoporté!" "Semmi ne legyen X vagy Y etnikai/vallási/társadalmi csoporté!". Ezzel nem akarok összemosni ismerten tragikus eseményeket előidéző rendszereket olyanokkal, amelyek sokaknak biztosítottak viszonylagos jólétet, békét, lehetőségeket, viszont egyvalami mégis közös bennük: nem nézik, honnan jön az az értéktöbblet, amit szétosztunk, illetve azt szinte kizárólag társadalmi, politikai tényezőknek tulajdonítják, legyen az fejlett demokratikus intézményrendszer, piaci szabad verseny, tudásközpontú társadalom, vagy éppen létező szocializmus. Azonban könnyen megfeledkeznek azokról a természeti tényezőkről, amelyek felhasználása mindezeket a vívmányokat lehetővé tette, vagyis a különböző megújuló és nem megújuló energiaforrásokról, különösen a fosszilis tüzelőanyagokról. A halott ősi fákat és planktonokat nem érdeklik az izmusok.

A Jézus második eljövetelét várókról (B) kevesebb dolgot tudok elmondani, a lényeg, hogy ők szó szerinti értelemben ezt várják, ezáltal pedig a közeli megváltást.

A globalisták, Sokkdoktrína-hívők csoportja (C) Naomi Klein magyar fordításban is megjelent könyvéről kapta a nevét. E műben a No Logo című művéről is ismert újságírónő az általa "katasztrófakapitalizmusnak" nevezett jelenséget mutatja be, amely a tömegek manupulálásával (pl. háborúk indításával) tereli el a figyelmet az általa hozott, a globális vállalati elit érdekeit szolgáló döntésekről. Nos, itt kicsit vékony jégen vagyunk, félúton a konteók világa felé - persze nem csak összeesküvés-elméletek vannak, hanem összeesküvések is, a gondolatmenet izgalmas, ám a szerzőnő a kritikák szerint azért több tárgyi tévedést is megenged magának, hogy bizonyítsa igazát. Visszatérve az ábrára, nem teljesen világos, miként tekinthető mindez pozitív, megmentő erőnek (ha valaki olvasta a könyvet, elmesélhetné), arra tudok gondolni, hogy az ökológiai válság sokkhatásait kihasználva egy erőskezű elit irányításával megreformáljuk a világot. Vagy valami ilyesmi.

A techno-utópia (D) gondolatvilágával itt a Viridisen is foglalkoztunk. A meggyőződés, hogy a technológiai innovációk jelentette haladás megtörhetetlen és mindenre megoldást nyújt, napjaink közgondolkodásának egyik masszív eleme. Érdeklődéssel olvastam néhány hete az Index körkérdésére jövőt firtató kérdésére érkezett olvasói válaszokat : a jövő vagy csodálatos lesz és mindet a robotok csinálnak majd helyettünk, vagy zombi-apokalipszis és Mad Max-világ vár ránk – úgy látszik e két véglet között nem tud senki semmit elképzelni... A transzhumanisták (poszthumanisták) gondolkodására jó példa Ray Kurzweil, aki szerint kézzelfogható időn belül itt a szingularitás, vagyis amikorra a mesterséges intelligencia fejlődése exponenciális ugrást ér el (szerinte a közeli jövőben), túllépve az emberi elme képességeit, megnyitva az utat a kiborgok, az ember és a gép egybeolvadása felé. Mások rámutatnak, ez, ha egyszer meg is valósul, nem feltétlenül hoz pozitív változást: egyszerűen kiinnováljuk embertársainkat a munkahelyükről.

A felülről irányított átalakulásban hívőket (E) leginkább valamiféle XXI. századi felvilágosult abszolutizmus híveként tudnám elképzelni, vagy esetleg azon nézet képviselőiként, miszerint elég zöld pártokat hatalomra juttatni és ők majd mindent megoldanak helyettünk.

Az F és G csoport immár nem felülről, kívülről várja a megoldást, hanem összefogás, ellenállás révén az Occupy és más tiltakozó mozgalmak esetében, illetvereziliens helyi közösségek építése útján, mint a Transition Towns. Utóbbi mozgalom teljességgel tudatában van az ökológiai válság súlyának, erre válaszuk jött létre, ugyanakkor alapvetően hisz abban, hogy magunk is tehetünk a jövő jobbá tételéért, ezért a kreativitásra, a cselekvésre, a megoldások keresésére helyezi a hangsúlyt. Optimista tehát, azonban ez a szemlélettávolról sem azonos valami hamis mosolyoffenzívával.

Az egyértelműen elkerülhetetlen összeomlást látók első csoportja (H) a mélyzöldnek nevezetteké. Ők elutasítják a mainstream zöldszervezetek rendszerjobbító megközelítését és úgy vélik, a jelenlegi ipari civilizáció önmagában veszélyes az életre nézve, így annak mielőbbi leomlása/leomlasztása lenne kívánatos szerintük. A Deep Green Resistance emellett radikális feminizmust is képvisel. Hasonló megközelítést képviselt a permakulturista David Holmgren év elején nagy vihart aratott Crash on Demand (Összeomlás megrendelésre ) esszéje: javaslata szerint vonjuk ki tudatosan tőkénket a világgazdaságból, és helyette fektessünk be a közvetlen környezetünkbe – remélve, hogy ezzel egy idő után beborulhat a pénzügyi rendszer.

A kommunitáriusok (I) meghatározásánál többen is gondban voltunk, miért került ez egyértelműen az összeomlás oldalára és pontosan miben különbözik az átalakulást/közösségi rezilienciát célzó csoporttól (G), de feltételezhetően itt összeomlás utáni életre berendezkedő, kisméretű közösségekre kell gondolni.

Az egzisztencialisták (J) nem tervezik sem megváltani, sem irányítottan bedönteni a civilizációt, inkább filozófiai keretbe helyezik annak szerintük elkerülhetetlen hanyatlását. A Dark Mountain Projectet Paul Kingsnorth hozta létre, „olyan alkotók hálózataként, amely már nem hiszi el azokat a történeteket, amelyeket a civilizáció mesél önmagának.” Többek között azt sem, hogy az megmenthető lenne – húsz évnyi klímavédelmi aktivizmus után ő letett erről a reményről. (Itt pedig egy kritika erről a szemléletmódról).

Végezetül az új túlélők (K) csoportja egyedül vagy kis csoportban készül különféle eszközökkel, úgymint élelmiszer elraktározása, vagy akár fegyverkezés a katasztrófa túlélésére. A „műfaj” egyáltalán nem új, a túlélő mozgalom első virágkorát a hatvanas évek feszült hidegháborús hangulatában élte az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Az atomháború réme mellé felsorakoztak a társadalmi vagy pénzügyi összeomlás különböző fajtái, a járványok, vagy a Y2K – ez utóbbi miatt persze gondolom már senki nem aggódik. A téma iránt újra nagy az érdeklődés, olyannyira, hogy a kommersz szórakoztatóipar részévé is vált, tematikus valóságshow-val,divattal. Ugyanakkor számos prepper blog rávilágít kiszolgáltatottságunkra a nagy ellátórendszerek irányába, és ezen mindig érdemes elgondolkodni.

Az eredeti ábra Dave Pollard How to save the world című blogjából származik:

http://howtosavetheworld.ca/2013/02/04/preparing-for-collapse-the-new-political-map/ 

(A képek forrása:http://www.urbeingrecorded.com/ és http://insideurbangreen.typepad.com )

A bejegyzés trackback címe:

https://yellowandgreen.blog.hu/api/trackback/id/tr997380056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.