“My only weakness is a listed crime
But last night the plans of a future war
Was all I saw on Channel Four”
The Smiths – Shoplifters of the World Unite

Az elmúlt hónapokban egyre több szó esett a médiában a Földközi-tengernek nekivágó menekültek tragédiájáról, és sokszor elhangzik a jól ismert (de sajnos annál igazabb) közhely, hogy tömegkatasztrófa kell ahhoz, hogy a szélesebb közvélemény és a döntéshozók figyelme ráirányuljon egy nagyon is nyilvánvaló problémára. Így történt ez az elmúlt években a lampedusai tragédia kapcsán, most pedig csak április harmadik hetében több mint ezren fulladtak vízbe különböző balesetekben.

Ennek nyomán rendkívüli ülést tartott az Európai Tanács (aka „EU csúcs”), amelynek eredményeként növelnék a kutatási és mentési műveletekre szánt (és korábban megkurtított) forrásokat. Ez üdvözlendő, ám van itt más is, ami kissé hátborzongatóan hangzik: megkezdik az előkészületeket egy lehetséges, úgymond „biztonsági és védelmi műveletre”, a nemzetközi joggal összhangban, a hajók azonosítására, elfogására és elpusztítására, még mielőtt azokat az embercsempészek használhatnák. Mint arra a Guardian is rámutatott, a terv megvalósíthatósága erősen kérdéses. Pillanatig sem védve a reménytelenség vámszedőit, ennek egyértelmű az üzenete: ne legyen mivel átkelni, és onnantól a probléma meg van oldva.

Hogy milyen élethelyzet az, amelyből ezrek-tízezrek tömegesen csak ezt az életveszélyes és kétesélyes kiutat látják, mi vezetett annak kialakulásához és rosszabbodásához,arról kevesebbet beszélünk. Ahogy arról is, miként járultunk mi, európaiak hozzá mindehhez.

Ahogy senki más, én sem tudom, hogy lehetne megoldani ezt a humanitárius krízist, viszont nem mindegy az sem, miként gondolkodunk és beszélünk egy szisztematikus válság tüneteiről: a miérteket keressük, vagy megelégedünk a nap mint nap hallott, felszínes, redukcionista magyarázatokkal. Terrorizmus, etnikai, törzsi, vallási ellentétek? Ezek mind-mind fontos problémák, de valójában csak a globális civilizációs, ökológiai válságot elfedő tünetegyüttes részei. Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy végre a főáramú médiában is megjelennek olykor a mögöttes okokkal, néhány hete például a Reuters készített összefoglalót a klímaváltozás, a vízhiány és az elsivatagosodáskézzelfogható szerepéről a mediterrán menekültáradat kialakulásában. Ahhoz pedig, hogy az úgynevezett „Arab tavasz” további okait megértsük, még csak klimatológusnak lennünk, elég volna a józan paraszti ész és a középiskolás szintű matek: 2011 volt az az év, amikor például Egyiptom nettó olajexportőrből importőrré vált, és amikor az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO élelmiszerár-indexe 2008 után ismét meredek emelkedést mutatott. Valahogy így (az ábrán a világban kitört nagyobb felkelések, erőszakos cselekmények időpontjai láthatóak):

Jól hangzik, hogy Facebookon szerveződő lánglelkű arab fiatalok kart karba öltve kiállnak a demokráciáért és a szólásszabadságért, szembeszállva a rettentő gonosz diktátorral (hogy néhány éve még nem is ő volt a rosszfiú, vagy kifejezetten jófiú volt? Ezt most hagyjuk, különben is, Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút…) de a történet fő mozgatórugói sokkal inkább a nélkülözés és a kétségbeesés voltak.

Reductio ad Hitlerum, mint szellemi szegénységi bizonyítvány

És itteljutunk egy másik, a közgondolkodásban uralkodó káros (és manipulatívan használt) redukcionizmushoz, miszerint minden bajnak az adott ország elnökének/vezetőjének/diktátorának személye az oka, a rendszertől különálló entitásként, ergo, ha ő nem lenne, minden egyből sokkal, de sokkal jobb lenne.
Innen már csak egy lépés, hogy bevetésre kerüljön a végső érveléstechnikai furkósbot: a Reductio ad Hitlerum, onnantól pedig minden eszköz belefér. Emlékeztetnék itt „brit tudósok” egy friss kísérletére, amely azt volt hivatott megállapítani, a férfiak vagy a nők mennének inkább vissza az időben, hogy megöljék Hitlert és ez által megakadályozzák a háborút?(A férfiak egyébként, bár ez irreleváns). Eltekintve az időutazás lehetetlenségétől, így a kérdés értelmetlenségétől, nagyobb probléma, hogy már az alapfeltevés is téves: egy személy eltávolítása (még ha az teljhatalmú vezető is) automatikusan elegendő volna ahhoz, hogy megakadályozzuk a háborút? Nem kisebbítve a különböző gaztettek elkövetőinek személyes felelősségét; tekintve a fegyveres konfliktusokmögött húzódó szisztematikus feszültségeket, azt kell mondjam, ez minimum, hogy kérdéses.

Mindez azonban nem akadályozza meg ezen örökzöld „érv” használóit, emlékszem, ahogy 2003-ban a megmondóemberek lelkesen bizonygatták, hogy „Szaddám Huszein eltávolítása” (azaz egy pusztító, és mint látjuk azóta, bizonytalan ideig elhúzódó háború indítása) az egyetlen megoldás állítólagos tömegpusztító fegyverprogramjának megakadályozására, olyan kivételes és szükségszerű lehetőség, mintha még 1938-ban szembeszállhattunk volna Hitlerrel. Naiv tizenkilenc évesként pedig, nem ismerve az események ökológiai hátterét, lelkesen egyetértettem ezzel és nagyon okosnak gondoltam magam.

Líbiára alkalmazva mindezt, Kadhafi véreskezű szociopata volt, nem kérdés, de azt gondolni, hogy rezsimjének (amely egyébként a helyi viszonyokhoz képest elfogadható életszínvonalat biztosított a lakosságnak) megdöntése mindenki javára fog válni, ma már jól látszik, hogy a valóságtól messze elrugaszkodott feltételezés volt. „A légi hadjárat katonailag hatékony volt, ám politikailag ostoba” – mondta el minap a menekültválság kapcsán az olasz hadsereg korábbi (még a Líbia elleni NATO-hadművelet előtt leköszönt) vezérkari főnöke. Az állam, amely korábban célállomás voltmás, szegény afrikai országokból érkezők számára (2011 előtt 1,8 millió vendégmunkás dolgozott ott, mára „failed state” lett több, egymással rivalizáló kormánnyal. A nyugati beavatkozás nyomán létrejött helyzet valahogy (ismét) jobban emlékeztet a Mad Max-filmek világára, mint egy svájci mintájú demokráciára.

Ne felejtsük el azonban, hogy a közvélemény egy része 3 éve is lelkesen támogatta a hadműveletet, hallgatva a különböző mainstream véleményvezérek kardcsörtetésére, olykor hajánál fogva előrángatott, történelmi(nek tűnő) párhuzamokkal példálózva, a Nyugat megkérdőjelezhetetlen kultúrfölényére hivatkozva.

Mindezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy annyira jó volna, ha mindenki kicsit elgondolkodna, mielőtt lelkesen megoszt a Facebookon egy-egy, zsigeri félelmekre, félinformációkra, vagy félreértelmezett történelmi párhuzamokra építő háborúpárti cikket, legalább kicsit a dolgok mögé nézne és úgy alkotna véleményt.

Merj nemet mondani a ”csoportgondol”-ra.
Sok múlhat rajta.

(A képek forrása: http://sd.keepcalm-o-matic.co.uk; http://media.npr.org/assets/img/2015/03/17/migrant-boat-malta_custom-2b54ef6e4ea1fb25678a72a148911cdadbcebd4a-s900-c85.jpg;http://motherboard.vice.com/blog/a-complex-systems-model-predicted-the-revolutions-sweeping-the-globe-righttp://velemenyvezer.blog.hu;)