Ernest Callenbach: Ecotópia (könyvajánló)

Zöld álom 1975-ből

2015. szeptember 02. - twentydigitcombination

Manapság nagyon népszerűek a különböző sötét jövőképet bemutatódisztópiák úgy az irodalomban, mint a tágabb populáris kultúrában, ezek egy részében a posztapokaliptikus állapotokat ökológiai katasztrófák idézték elő. Kevesebb olyan regényt tudunk azonban felidézni, ahol az emberi civilizáció, illetve annak egy része megtanult úgy működni, hogy azzal ne zsákmányolja ki és pusztítsa el a természetet, egyúttal újratermelje a létének alapját biztosító erőforrásokat. Nos, Ernest Callenbach 1975-ös regénye, a zöld mozgalom és ellenkultúra egyik alapműve, az „Ecotópia” bemutatja, hogy nézett volna ki egy ilyen állam 1999-ban. A regényben vázolt alternatív történelmi szcenárió szerint Ecotópia egy, ekkor már évtizedek óta független szakadár állam, amely az USA egyes nyugati parti államaiból jött létre. Az ökologikus elvek szerint működő ország a világ többi részével élénk kapcsolatokat ápol, ám az Egyesült Államokkal szemben hidegháborús a viszony. Ide látogat az elszakadás óta első újságíróként a regény főszereplője, William Weston azzal a céllal, hogy bemutassa az ökotóp állam lakóinak mindennapi életét, akiket az amerikai propaganda – annak rendje és módja szerint – vadembereknek állít be. Mondanom sem kell, nem telik el sok idő, hogy Weston meggyőződjön, ez mennyire nincs így.

A rövidke regény a főhős naplórészleteiből és újságcikkeiből áll, előbbiek napi benyomásait rögzítik, utóbbiakban az ökotóp élet legkülönbözőbb területeit (gazdaság, energiatermelés, közlekedés, sport, szórakozás, oktatás) mutatja be az anyaország olvasói számára. Mindebből látható, hogy a szerény történet tényleg csak keretet ad ahhoz, hogy Callenbach bemutassa az általa ideálisnak tekintett gazdaság és társadalom működését. A szerző sikeresen elkerüli azt a csapdát, hogy a regény túlságosan szájbarágóssá, okító-nevelő célzatúvá váljon, az mindvégig érdekes, gördülékeny marad.

Miként is működik Ecotópia? Kifejezetten érdekes negyven év távlatából visszatekinteni az akkor ideálisnak leírt társadalomra, amely sok olyan eszmét megtestesít, amelyek napjainkban a főáramon kívüli körökben egyre inkább népszerűek, mai szóval az ökotóp társadalom a nemnövekedés (degrowth) és a slow life illetve az önkéntes egyszerűség elvei szerint él. Bevezették a húszórás munkahetet, így megnőtt a rendelkezésre álló munkahelyek száma, persze alacsonyabb fizetéssel, ám ez nem is gond, mivel az ország lakói szakítottak a fogyasztói társadalom értékrendjével és csak tartós használati cikkeket vásárolnak, vagy maguk állítják elő, javítják meg azokat. Ökológiai gazdálkodásra tértek át a mezőgazdaságban, megszüntettek számos, jelentős környezetterheléssel járó iparágat és a tipikus amerikai autópálya-hálózatot is már csak hírből ismerik: gyalog, ingyenesen elvihető kerékpárokkal, vagy vonattal közlekednek. Az emberek nagyobb baráti-családi-rokoni körökben élnek együtt, így a társadalmi szerepek is megváltoztak az általunk normálisnak tekintetthez képest, valamint a népesség növekedését sem hajszolják, sőt, örülnek annak, hogy az csökkenő pályára került. A folyamatossá váló környzeti-pénzügyi-politikai válságok miatt kiüresedő amerikai álomból való átmenet persze nem ment megrázkódtatások és válságok nélkül és az ökotópok között sincs egyetértés a követendő irány tekintetében: vannak, akik teljes egészében elvetik a modern technológiát és a vissza a természethez elvet vallják, mások a mértékletesés ésszerű használat hívei. Callenbach számos olyan technológiát leír, amelyek ma már vagy mindennaposan elterjedtek vagy legalábbis szélesebb kör számára is elérhetőek: ilyen a videotelefonálás, az igény szerinti nyomtatás révén elérhető könyvek, illetve a szelektív hulladékgyűjtés.

A társadalom is jelentős változásokat élt meg: az emberek sokkal közvetlenebbek, nyíltabban fejezik ki érzelmeiket és vitatják meg véleményüket másokkal, legálissá vált a marihuána fogyasztása, mindamellett visszaszorult a bűnözés, elmosódott a munka és szabadidő, valamint a művész és a műélvező közötti határvonal.Nem utolsósorban, amiről sok szó esik a könyvben: megvalósul a nemek közti egyenlőség, könnyed természetességgel tekintenek a szexualitásra és elfogadottá váltak a nem monogám kapcsolatok is. Mindez sok képmutató, fölösleges körtől kíméli meg az ökotópokat: „ha szexelni akarsz velem, miért nem azt mondod?”- kérdezi az utcán egy megszólított idegen lány a főhőstől. Mindezek után nem kell sokat várni, hogy Weston is megtalálja a maga ökotóp Pocahontas-át, bár azért meg kell hagyni, a szerelmi jelenetek leírása inkább áll közelebb a Romana-füzetek színvonalához, mint mondjuk Shakespeare szonettjeihez.

Vannak továbbá számomra furcsa gondolatok a könyvben, amelyek kicsit több magyarázatot is megérdemeltek volna: például az egyes etnikai csoportok rájöttek, hogy jobb volna külön, így például az afroamerikaiak létrehozták saját önálló tartományukat Ecotópián belül. Vajon egy, a régi beidegződések jelentős részétől megszabadult, idealisztikus államban éppen a bőrszín különbsége az, ami akadályozná a normális együttélést? Emellett a csapatsportok megszűntek, helyette az ökotópok helyi közösségeinek összetartozását és agresszív ösztöneik kiélését bennszülött törzsi háborúkhoz hasonló hadijátékokban élik ki (ugyan nem cél a gyilkolás itt sem, ám halálos vagy súlyos sérülés gyakorta előfordul). Nem visszalépés-e ez a jó öreg focihoz és baseballhoz képest? Nos, én nem vagyok semmilyen népszerű sportág nagy követője (már az általános iskola megutáltatta velem az összeset), ám itt Kukorelly Endre „Országházi divatok” című könyve jutott eszembe, amelyben a szerző meggyőzően érvel a csapatsportok fontossága mellett, melyek az agresszív késztetések levezető szelepei, ahol a focimeccsek egyfajta miniháborúk a nagy és tömeges pokolhoz vezető igaziak helyett. (Kukorelly könyvéről itt írtam részletesebben egy másik szempontból).

A 2012-ben elhunyt Callenbach könyvét állítólag 25 kiadó utasította vissza, mielőtt megjelenhetett, ám végül több mint egymillió példányban kelt el. A művet  mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek a fogyasztói társadalom rendszerszintű problémái és szeretné elképzelni, miként nézhet ki egy emberléptékű, fenntartható világ. A könyv ugyan huszonhárom éve jelent meg magyar kiadásban, ám még mindig kapható, nevetségesen olcsón!

Göncöl Kiadó, 1992. (650,- Ft)

(Az írás először a Könyvtacskó irodalmi blogon jelent meg)

A bejegyzés trackback címe:

https://yellowandgreen.blog.hu/api/trackback/id/tr677756724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.