Yellow and Green

A nagyra nőtt gyerekek és a párhuzamos valóságok

2016. január 11. - twentydigitcombination

A nagyra nőtt gyerekek köztünk élnek. Mi élünk nagyra nőtt gyerekek között.
A nagyra nőtt gyerek onnan ismerszik meg, hogy biológiai értelemben már nem gyerek, ámde továbbra is meggyőződése, hogy a világ az ő homokozója és bőségszaruja.
A nagyra nőtt gyerek egy elaggott kor elaggott ideológiája szerint működik. Nem feltétlen meggyőződésből, egyszerűen a fogyasztói létet tekinti alapértelmezettnek.

A nagyra nőtt gyerek nem érti mi folyik körülötte: nem véletlenül, hiszen egész iparág épült arra, hogy ne értse.
A nagyra nőtt gyerek a saját különbejáratú buborékján kívül csak azt látja meg, amit meg akar látni.
A nagyra nőtt gyerekben csak olyan mélységben tudatosul az őt körülvevő világ, amennyit bemond a híradó.
A nagyra nőtt gyerek számára az minden rossz okozója, akit a híradó annak mond.
A nagyra nőtt gyerek régen leszokott arról, hogy ok-okozati összefüggéseket keressen.

Tovább

WW3? Tényleg? Álljunk meg egy szóra!

Kevesebb mint egy héttel a párizsi merényletek után nehéz mit szólni a történtekről és persze nem is mindig kell. Aki a felületes tudósítások, hangulatkeltő cikkek és félinformációk helyett szeretné jobban átlátni a helyzetet, Kardos Gábor filozófus Mandineren ma megjelent írását illetve a Fent és Lent blog 10-2 pontos összegzését ajánlanám, nekem legalábbis ezek segítettek legjobban gondolataim rendszerezésében.

Egyvalamiről azonban szólni szeretnék. Elfogadhatatlannak tartom, hogy az események kapcsán erőre kapott az a mém, miszerint a „harmadik világháborúban” vagyunk. Ezt a kifejezést használta a napokban a Handelsblatt publicistája, a jordán király, és ezt a mondatot emelte címlapjára az Origo is(*) – azt csak a címre kattintva tudhattuk meg, hogy valójában az izraeli Ynetnews portál egyik véleménycikkét interpretálja csak. Mindemellett nem kevésbé prominens személy, mint Ferenc pápa is így vélekedik – ahogy tette azt már egy évvel ezelőtt is.

Ferenc pápa, akit a Laudato Si című enciklikája miatt – amely éppen a mostani krízis valódi gyökereire mutat rá – nagyra becsülök, és mindenki más, aki különböző motivációkkal „harmadik világháborúról” beszél, szerintem téved, és persze remélem is. Ha másban nem, annyiban mindenképpen, hogy messze túl korai ilyen megállapítást tenni, ez a jövő történészeinek feladata lesz. (Ha pedig a párizsi eseményeket tényleg egy „világháború” részének tekintjük, akkor az nem most kezdődött, hanem már több mint egy évtizede tart.)

Tovább

Zöld Belgium

Hazatérve és visszavágyva, mélyreható elemzés helyett fotók és impresszió-morzsák az országról, amelyet zöldnek nevezni nagy túlzás lenne, bár találkozhatunk követendő példákkal is.

Sugárútból sétálóutca: A Boulevard Anspach Brüsszel központján végig húzódó négysávos autóút volt idén nyárig, ám mostantól hangulatos közterület lett belőle az Opera és az óváros szűk utcáinak szomszédságában, padokkal és szabadtéri szórakozási lehetőségekkel. Először azt hittem, ez valami ideiglenes, nyári fesztivál csak, de szerencsére nem: a tervek szerint ilyen is marad. Na de miért van „Hírlap” felirat magyarul az újságosbódékon?

Tovább

A nagy nettóenergia-vita (3/2.): Felfalja-e a spanyol napenergia-forradalom a saját gyermekeit?

Az első részben azt mutattam be, miért fontos mutató az EROI (Energy Return on Energy Investment, magyarul: energiakihozatal, energiamérleg), ami az energiatermelési folyamatba bevitt, majd onnan kinyert energia arányát mutatja meg. Példaként írtam, hogy ha egy adott szélturbina esetén az EROI 11:1, akkor a turbina élettartama során a gyártásába, felállításába, üzemeltetésébe, majd elbontásába fektetett energia tizenegyszeresét adja vissza a társadalomnak. Ez logikusnak tűnik, ám ha közelebbről megnézzük, mindez valójában nem ilyen egyszerű. Egységes módszertan nincs ma az egyes energiaforrások EROI értékének megállapítására, ez pedig igen heves vitáknak a táptalaja, különösen, amikor a megújulók és a fosszilisek összehasonlítása, illetve egy fosszilis erőforrások utáni kor energiaellátása a kérdés.

Tovább

Ernest Callenbach: Ecotópia (könyvajánló)

Zöld álom 1975-ből

Manapság nagyon népszerűek a különböző sötét jövőképet bemutatódisztópiák úgy az irodalomban, mint a tágabb populáris kultúrában, ezek egy részében a posztapokaliptikus állapotokat ökológiai katasztrófák idézték elő. Kevesebb olyan regényt tudunk azonban felidézni, ahol az emberi civilizáció, illetve annak egy része megtanult úgy működni, hogy azzal ne zsákmányolja ki és pusztítsa el a természetet, egyúttal újratermelje a létének alapját biztosító erőforrásokat. Nos, Ernest Callenbach 1975-ös regénye, a zöld mozgalom és ellenkultúra egyik alapműve, az „Ecotópia” bemutatja, hogy nézett volna ki egy ilyen állam 1999-ban. A regényben vázolt alternatív történelmi szcenárió szerint Ecotópia egy, ekkor már évtizedek óta független szakadár állam, amely az USA egyes nyugati parti államaiból jött létre. Az ökologikus elvek szerint működő ország a világ többi részével élénk kapcsolatokat ápol, ám az Egyesült Államokkal szemben hidegháborús a viszony. Ide látogat az elszakadás óta első újságíróként a regény főszereplője, William Weston azzal a céllal, hogy bemutassa az ökotóp állam lakóinak mindennapi életét, akiket az amerikai propaganda – annak rendje és módja szerint – vadembereknek állít be. Mondanom sem kell, nem telik el sok idő, hogy Weston meggyőződjön, ez mennyire nincs így.

A rövidke regény a főhős naplórészleteiből és újságcikkeiből áll, előbbiek napi benyomásait rögzítik, utóbbiakban az ökotóp élet legkülönbözőbb területeit (gazdaság, energiatermelés, közlekedés, sport, szórakozás, oktatás) mutatja be az anyaország olvasói számára. Mindebből látható, hogy a szerény történet tényleg csak keretet ad ahhoz, hogy Callenbach bemutassa az általa ideálisnak tekintett gazdaság és társadalom működését. A szerző sikeresen elkerüli azt a csapdát, hogy a regény túlságosan szájbarágóssá, okító-nevelő célzatúvá váljon, az mindvégig érdekes, gördülékeny marad.

Tovább

A nagy nettóenergia-vita (3/1.): Mi az a nettó energia és miért lenne fontos többet tudnunk róla?

Ha megújuló energiaforrásokról van szó és a felszínes sajtóhírekből tájékozódunk, könnyű fekete-fehér igazságként tekinteni az „ingyen energia” közeli eljövetelére [1], és hogy a napelemek és szélturbinák azok a technológiák, amelyek majd minden gondunkat megoldják. Hasonlóan kategorikus kijelentésekkel találkozhatunk az ellenoldalon is. Azonban, ahogy az minden más témánál lenni szokott, legyen az az egészséges táplálkozás vagy a tengerimalacok helyes takarmányozása, minél inkább belemélyül az ember, annál több a kérdőjel és az egyrészt-másrészt.

Nézzünk csak rá erre az illusztrációra, amelyhez hasonlóakat tucatjával dob ki a Google. Értem persze a mögöttes jelentést a természettel való összhangról, de nem árt nem elfelejteni, hogy a szélturbina, a napelem, és bármilyen más modern megújulónak tekintett energia technológia, bármennyire is zöldnek mondjuk, nem a földből nő ki, hanem az ipari társadalom terméke. Amikor fenntartható energetikai átmenetről beszélünk, ebben a keretben kell gondolkodnunk.

Tovább

Mert kell egy hely...

Egy hely, ahol a környezetünk – és benne a civilizációnk – állapotával és jövőjével kapcsolatos félelmeinknek adhatunk hangot, bátorítást és konstruktív válaszokat keresve. Tavasszal egy egész napos mélyökológia műhelyfoglalkozáson jártam.

A Work that Reconnects mélyökológiai műhely a ma, 86 évesen is aktív Joanna Macy munkáján alapul, aki már a ’70-es évek óta részt vesz a környezetvédelmi mozgalomban. Macy célja a módszer megalkotásával az volt, hogy a világ állapota: a fokozódó természetpusztítás, az erőforrások felélése, a többségi társadalom mindezekkel szembeni tudatlansága és érzéketlensége, valamint az összeomlás és az atomháború lehetősége miatt aggodalmat érző emberek kifejezhessék, felvállalhassák negatív érzéseiket – amelyek megjelenhetnek félelem, düh, szomorúságukat és üresség formájában – hogy alkotó, cselekvő energiává alakíthassák azokat, kiégés, letargiába esés helyett. Ezek a negatív érzések, attól még hogy nem közvetlenül a saját mikrokörnyezetünkkel (család, munkahely, tanulás) állnak összefüggésben, nagyon is fontosak és valóságosak. Ha pedig már egyszer megérintettek minket, elfojtanunk kár lenne őket, mert úgyis ott motoszkálnak bennünk, ugyanakkor azt sem szabad hagynunk, hogy megmérgezzék életünket, kapcsolatainkat, örömeinket. Ezért is lehet felszabadító hatású egy olyan alkalom, ami végre megerősíthet minket abbéli tudatunkban, hogy nem vagyunk egyedül, mások is gondolkodnak hasonlóan, nem is kevesen! (És igen, én azok közé tartozom, akik mindezen problémák miatt egy időben pszichológus, ill. pszichiáter segítségét is igénybe vették.)

Tovább

Útravaló

Ti szoktatok ökológiai megfontolásból dönteni valami mellett, ami amúgy nem volna „logikus”?

Úgy adódott, hogy a nyár folyamán, ha minden jól alakul, munkaügyben – most először - utaznom kell párat Európán belül.

Gondolom, biztos megvan az oka, végülis megoldható… - hümmögött kicsit csodálkozva az utazásszervezésért felelős kolléga, miután közöltem vele, hogy a közel húszórás buszutat választanám, a mások által alapértelmezett választásként használt repülő helyett.

Tovább

Ugo Bardi: A magvető stratégiája – miként gyorsítsuk fel a fenntartható energetikai átmenetet?

Válogatott gondolatok – válogatott gondolkodók II.

(Az angol nyelvű eredeti szöveg elérhetősége: http://cassandralegacy.blogspot.hu/2014/05/the-sowers-strategey-how-to-speed-up.html )

"Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az (égi) madarak és fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött, és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elnyomták. A többi jó földbe hullott és termést hozott: egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, némelyik meg harmincszorosat. Akinek füle van, hallja meg!"

Máté evangéliuma 13 4-9

A „Ne éld fel a vetőmagod” (Don’t eat your seed corn!: - közvetlen magyar megfelelőjét nem találtam, ha Nektek eszetekbe jutna, írjátok meg! – a ford.) jól ismert szólás, arra az ősi módszerre utal, amely szerint a földművelő valamennyit mindig megőriz az adott év terméséből, hogy az a következő évben majd vetőmag lehessen. Napjaink legfőbb energiaforrásai, a fosszilis tüzelőanyagok sajnos nem teremnek magokat. Amint kitermeltük és felhasználtuk őket, örökké elvesznek a számunkra, és ugyanez igaz minden ásványi eredetű erőforrásra. Ezt nevezzük kimerülésnek. Ráadásul, a fosszilis tüzelőanyagok égetése egy még nyugtalanítóbb probléma, a klímaváltozás fő okozója is.

Tovább

Fecseg a felszín, hallgat a mély

“My only weakness is a listed crime
But last night the plans of a future war
Was all I saw on Channel Four”

The Smiths – Shoplifters of the World Unite

Az elmúlt hónapokban egyre több szó esett a médiában a Földközi-tengernek nekivágó menekültek tragédiájáról, és sokszor elhangzik a jól ismert (de sajnos annál igazabb) közhely, hogy tömegkatasztrófa kell ahhoz, hogy a szélesebb közvélemény és a döntéshozók figyelme ráirányuljon egy nagyon is nyilvánvaló problémára. Így történt ez az elmúlt években a lampedusai tragédia kapcsán, most pedig csak április harmadik hetében több mint ezren fulladtak vízbe különböző balesetekben.

Ennek nyomán rendkívüli ülést tartott az Európai Tanács (aka „EU csúcs”), amelynek eredményeként növelnék a kutatási és mentési műveletekre szánt (és korábban megkurtított) forrásokat. Ez üdvözlendő, ám van itt más is, ami kissé hátborzongatóan hangzik: megkezdik az előkészületeket egy lehetséges, úgymond „biztonsági és védelmi műveletre”, a nemzetközi joggal összhangban, a hajók azonosítására, elfogására és elpusztítására, még mielőtt azokat az embercsempészek használhatnák. Mint arra a Guardian is rámutatott, a terv megvalósíthatósága erősen kérdéses. Pillanatig sem védve a reménytelenség vámszedőit, ennek egyértelmű az üzenete: ne legyen mivel átkelni, és onnantól a probléma meg van oldva.

Hogy milyen élethelyzet az, amelyből ezrek-tízezrek tömegesen csak ezt az életveszélyes és kétesélyes kiutat látják, mi vezetett annak kialakulásához és rosszabbodásához,arról kevesebbet beszélünk. Ahogy arról is, miként járultunk mi, európaiak hozzá mindehhez.

Tovább
süti beállítások módosítása