Nemrégiben a Kapitalizmus nevű blog, válaszul egy, a Facebook-felületükön hozzájuk intézett, szándékoltan provokatív kérdésére (Idézem: „A Kapitalizmus blog mikor értekezik már arról is, hogy lehetne a GDP-t csökkenteni – megmentendő a bioszférát és az emberiséget?”) lehozta a „Válasz egy zöld trollnak” című írást, amit ezúton ajánlok mindenkinek tanulmányozásra. Ugyanakkor attól tartok, egyfajta süketek párbeszédének lehettünk tanúi, amely sem a „zöld”, sem a „kapitalista” olvasókat nem segítette világképük eltéréseinek összeegyeztetésében.

A zöldség vajon mi?

Kezdjük ott, hogy a „zöldek” elnevezés egy iszonyatosan tág gyűjtőfogalom, amelybe számos, a civilizációról, a technológiáról és a fenntarthatóságról egymástól merőben eltérő nézetet valló csoport tartozik. Gyanítom, hogy egy mélyzöld és egy öko-modernista majdhogynem olyan kevéssé értené meg egymást egy asztal mellett, mint mondjuk egy libertárius és egy marxista. No, de itt nem is lovagolnék a szavakon, aki pedig a részletekbe merülne, annak ajánlom összefoglalónkat a tizenegyféle, ökológiai válsághoz való viszonyulásról. A sötétzöldezés és a hasonló szalmabáb-érvelés viszont kétlem, hogy segít a nézőpontok közelítésében.

A Kapitalizmus blog szerzői haladáselenességgel, a preindusztriális múlt romanticizálásával vádolják a „zöldeket”, mondván:

„a fene sem akar olyan világban élni, ahol sötétedéskor a hátat görbítő kemény napi munka után, egy szál gyertya mellett eszi a család a kását, ahol az asszonyok tucatnyi gyereket szülnek (ha túlélik), de az apák két éves korukig a nevüket sem tartják érdemesnek megtanulni, mert nagy valószínűséggel úgysem érik meg a születésnapjukat.”

Nos, teljesen egyetértek azzal, hogy az elmúlt két évszázad az életünket kényelmesebbé és jobbá tévő technológiában, így az orvostudományban, a telekommunikációban, a közlekedésben, hogy csak néhány területet emeljek ki, fantasztikus változásokat hozott. És igen, vannak a „zöldek” között olyan gondolkodók, akik számára a „vissza a mezőgazdasághoz” nemcsak valószínű, hanem egyenesen kívánatos jövőkép is. Én nagyon nem értek velük egyet (ami nem jelenti azt, hogy hosszú távon az emberiség nem kényszerülhet erre), nem gondolom azt sem, hogy ne jöhetnének még előrelépést hozó technológiai innovációk. A legfontosabb kérdés számomra az, miként tudhatjuk megtartani hosszú távon ezeknek az elért vívmányoknak a legfontosabbjait a jövő generációk számára? És, hogy miért merül fel bennem egyáltalán a modern vívmányok megtartásának kérdésessége? A továbbiakból kiderül.

Huszadik század II., A növekedés vége, vagy Irányított nemnövekedés?

A következő, zavart okozó pont a növekedés-ellenesség versus a növekedés megszűntének kérdése. A „zöld troll” a GDP szándékos csökkentéséről kérdezte a szerzőket, ami szerintem leginkább arra a régi viccre emlékeztet, amikor Móricka elzúg a biciklivel, majd nagy büszkén kijelenti, hogy „én mindig így szoktam leszállni”. Biztos érdekes tudományos vitát lehetne arról folytatni, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat a GDP szándékos csökkentése, de ez most lényegtelen: számtalan jel mutat arra, hogy a XX. században tapasztalt robbanásszerű gazdasági növekedés egy kivételes történelmi szakaszban történt, és fogalmazzunk úgy, erősen kétséges, hogy mindez ugyanígy továbbvihető, megismételhető a XXI. században is. Ha pedig ez így van, és materiális értelemben stagnálás vár ránk, vagy évről-évre mindenből kevesebb jut majd az erőforrások, nyersanyagok fogyásával, nem volna célszerű legalább elméletben elkezdeni alkalmazkodni ehhez a változáshoz? Ugyanez a „Mórickás” szemlélet tükröződik a Kapitalizmus.hu azon állításában is, miszerint:

„az >>Állítsátok le a növekedést!<< jelszó valódi jelentése: nehogy már a sok csóró úgy akarjon élni, ahogy én! Áramot, tiszta vizet az afrikaiaknak? Kényelmes otthonokat az ázsiaiaknak? Még mit nem!”

Nos, egy dolog, hogy mit tartunk kívánatosnak társadalmi igazságosság szempontjából, más dolog az, hogy mi az, ami fizikailag megvalósítható. Én személy szerint nagyon-nagyon szeretném, ha a világ összes szegény országa elérné egyszer a nyugati szintű jólétet, ám egyelőre nem látszanak azok az erőforrások, amelyek ezt lehetővé tennék. Az egy főre eső éves amerikai olajfelhasználás 2010-ben évi 22,6 hordó volt, Kína esetében ez az érték 2,5 hordó/per fő/per év. Ahhoz, hogy a kínaiak, az indiaiak és az afrikaiak is elérjék a (ma elterjedt technológiák melletti) amerikai jólétet, egynél jóval több földre volna szükség.[2] És akkor még nem néztük a – megfelelő idővel - regenerálódni képes természeti erőforrások felhasználását: az emberiség ökológiai lábnyoma1961 és 2003 közt több mint háromszorosára nőtt, és a 80-as évek során haladta meg a Föld biokapacitását.

A huszadik század második fele a „nagy felgyorsulás” kora volt, ugrásszerűen növekvő népességgel, víz- és műtrágyahasználattal, hogy csak néhányat emeljek ki az alábbi ábrából. Ja, és az megvan ugye, hogy 1970 óta a vadon élő állatok száma a felére csökkent?

Márpedig mindez arra utal, hogy az eddig növekedési pályát már nem lehet sokáig folytatni, akár tetszik, akár nem.

Mi a helyzet a környezetszennyezéssel?

A kapitalizmus.hu szerint:

„Már csak az marad, hogy a földi életet mennyire veszélyezteti a gazdasági növekedéssel járó környezetszennyezés. Ez a kapcsolat sem egyértelmű. A világ 10 légszennyezéstől leginkább sújtott helye 2013-ban a Blacksmith Intézet és a svájci Zöldkereszt szerint: Norilszk, Dzserszinszkij (Oroszország), Csernobil (Ukrajna), Hazaribagh (Bangladesh), a Niger folyó deltája Nigériában, Abgogbloshie (Ghana), Kabwe (Zambia), Kalimantam és a Citarum folyó (Indonézia), egyik sem magasan iparosodott országban van.”

Ez az állítás önmagában stimmelhet, de a globalizáció korában, amikor a felsorolt helyszíneken – Csernobil kivételével - a világ polgáriasult, gazdagabbik fele számára gyártanak használati cikkeket, termelnek ki nyersanyagokat, azt is mondhatjuk, hogy a piszkos, szennyezéssel járó termelési feladatok egyszerűen kiszervezésre kerültek. A mi növekedésünknek és gazdagságunknak nagyon is köze van ahhoz, ami ott történik. A felsorolt 10 helyszínről a Time magazin zöld melléklete közöl összeállítást, itt mindenki láthatja, hogy az ember és az élővilág egészségét ipari tevékenység rombolja az említett helyeken, a ghanai Abgogbloshie-ben a mi elektronikai szemetünkből próbálják kinyerni a használható részeket, a zambiai Kabwe-ban az ólom, a Niger deltájában az olaj bányászatának a következményeivel kell számolni.

Mire lesz még energiánk?

Ayn Rand és Margaret Thatcher követőinek az energia kérdése bizonyul a legdurvább vakfoltnak:

„A gazdasági növekedés például egyre kevesebb többlet energia felhasználásával jár. És azt az energiát is sokféleképpen elő lehet állítani. Elmúltak már azok az idők, amikor egész erdőket kellett kivágni tüzelőnek (valamint hajó- és épületfának) és csak múltba merengő bolondok akarják visszahozni a szénerőműveket.”

Nos, a szénerőművek köszönik, jól vannak, 2013-ban a világ áramtermelésének 40%-át adták (USA-ban 38%, Kínában 81%, ja, és a megújulóenergia-mintaországnak tekintett Németországban 44% a részarány). A globális szénfogyasztás 2000 és 2010 között 60%-ponttal nőtt, gyorsabban, mint bármely más energiahordozóé.[3] A Nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint 2012-ben a széntüzelésű erőművek egyötöde öt évnél fiatalabb volt, így 40-60 éves élettartammal (és persze megfelelő tüzelőanyag-ellátással) számolva messze nem mondhatjuk, hogy a szénerőművek a múltat képviselnék. Sajnos, tehetjük hozzá a klímaváltozás szempontjából.

És noha igaz, hogy energiát sokféleképpen elő lehet állítani, könnyű alulbecsülni a fosszilis tüzelőanyagok szerepét, jelentőségét. Nélkülük a mai modern világ nem létezne. Ahogy az alábbi ábrán látszik, a világ energiamixében a huszadik század második felétől masszív dominanciát szereztek, a nem-fosszilis erőforrások között pedig a biomassza, a vízi- és az atomerőművek vannak túlnyomó többségben. Az „egyéb megújulók”, így a nap- és szélenergia az utóbbi évtizedekben váltak épp csak láthatóvá egy ilyen léptékű ábrán:

Az áttérés más technológiákra kívánatos és (így vagy úgy, de) szükségszerű, ám messze nem olyan magától értetődően egyszerű, mint ahogy sokan gondolják. Elvégre miért is nem jár ma mindenki elektromos autókkal, miért nincs minden háztetőn napelem, minden faluvégen biogázüzem ahelyett, hogy kockázatos geopolitikai kalandokba keveredve biztosítsa energiaellátását polgáriasult világunk? A rendszer tehetetlensége sajnos hatalmas. Kiépítettünk magunk körül egy infrastruktúrát (utakat, reptereket, erőműveket) fosszilis tüzelőanyagokkal, annak érdekében, hogy könnyen és olcsón hozzáférhető fosszilis tüzelőanyagokat használjunk rajtuk. És ez sokáig jó is volt, ám az erőforrások drágulásával, korlátozottabb hozzáférhetőségével/megfizethetőségével fennáll a veszély, hogy - szó szerint - bebetonozzuk magunkat egy olyan infrastruktúrába, amit majd egyre kevésbé tudunk működtetni, fenntartani, ugyanakkor, ha nem kezdjük el időben az építkezést, lehet, hogy átlépni sem tudunk belőle egy másikba, mondjuk egy megújuló-alapúba. Ez a veszély, a fizikus Tom Murphy szavaival: az energiacsapda. És ebből csak valóban hosszú távú gondolkodással léphetünk ki, úgy, ha nem csak a következő üzleti év vagy választási ciklus érdekel minket.

A GDP növekedésén túl: legyen cél a lágy lassulás!

Láttuk tehát, hogy ma energiánk túlnyomó részét véges mennyiségű enerigahordozókból nyerjük és hogy a GDP alakulása az energiafogyasztás függvénye – ha a vélhetően tovább javuló hatékonyságot figyelembe vesszük, akkor is az lesz. Mi lesz akkor, ha évről évre kevesebbel kell majd elérnünk a gáz, a szén és különösen az olaj kitermelési csúcsa után? Ezt sokan sokféleképpen képzelik el, itt most hadd idézzem a legendás befektetési szakember, Jeremy Grantham legutóbbi hírlevelét:

„A mi komplex rendszerünk a folyamatos növekedés mellett jött létre. Most meg kell tanulnia kezelnie a növekedés lassulását és egy nap szembe kell néznie a zsugorodással. Csak találgathatunk arról, hogy abban a megváltozott világban mennyire lesz erős a rendszer a létrejövő nyomás alatt. Remélhetjük, hogy elég stabil lesz, de egészen lehetséges az is, hogy törékennyé válik. Legeslegrosszabb esetben akár jelenlegi gazdasági berendezkedésünk életképessége is megkérdőjeleződik.”

A GDP alkalmazása a gazdasági teljesítmény mérőszámaként történelmi léptékben nem egy régi jelenség: a ’30-as ’40-es évek válsága és a második világháború hadigazdasága nyomán vált egyeduralkodóvá (és akkoriban lehet, hogy jól is működött). Viszont a mérőszám megalkotója, Simon Kuznets is óva intett attól, hogy arra a jólét mérőszámaként tekintsenek. Visszássága számtalan van, ezekre most külön nem térek ki. Ha pedig a mérőszám egyik alternatívájának szánt, az emberek személyes jól-létére fókuszáló GPI (Genuine Progress Indicator) alakulását nézzük, azt láthatjuk, hogy az – szemben a globális GDP-vel – 1970 óta lényegében stagnál.

A GDP-ben mért gazdasági növekedés, amely ma a legtöbb állam elsődleges politikai célja, nem folytatódhat bármeddig. Ez nem a mi választásunk, nem a "zöldeken", liberálisokon, republikánusokon, szocialistákon, kapitalistákon múlik, hogy folytatódik-e vagy sem. A növekedés végekomoly kockázatokat hordoz magában, ahogy lehetőségeket is.

A végkövetkeztetésem – bevallottam hiányosan – annyi, hogy az elmúlt évszázad gazdasági dogmáitól elszakadva, egy olyanúj szemléletmód megalkotására és elterjesztésére van/volna szükség, amely igazodik a nyersanyagok szűkössége és a környezeti hatások keltette GDP-csökkenéshez, fenntartva a jól-létünket meghatározó legfontosabb vívmányokat, intézményeket, és a materiális felhalmozáson túllépve újradefiniálja azokat a távlati célokat, amelyeket egy-egy állam, azon belül egy-egy település, egy-egy egyén el kíván érni működése, életpályája során. De erről nálam sokkal okosabb emberek írtak már.

[1] Bővebben pl.: Rapier, 2012. [2] Forrás:http://www.worldcoal.org/resources/coal-statistics/ (IEA, BP, WEC adatok alapján)

A képek forrása: http://science.time.com/2013/11/04/urban-wastelands-the-worlds-10-most-polluted-places/slide/hazaribagh-bangladesh/ http://444.hu http://fractionalflow.com/https://copyrightroundup.wordpress.com/2012/12/05/copyright-trolls/green-troll/