Yellow and Green

12 állítás az olajcsúcsról

Miért nem valósultak meg a 10 évvel ezelőtti sötét jóslatok és miért vagyunk mégis bajban?

2016. március 05. - twentydigitcombination

Lejárt lemez és vaklárma, vagy továbbra is az egyik olyan kulcstényező, amely gazdaságunk működésének alapjait kérdőjelezi meg? Amikor mindezt írom, alig 30 dollár fölött jár az olaj ára, ami felületes szemlélőben könnyen keltheti azt a képzetet, hogy nincs itt semmi gond. Különösen, hogy a sokak által várt petro-apokalipszis csak nem akar eljönni. Akkor most mi is van?

1.) A kétezres évek eleji-közepi előrejelzések nagyon egyszerű, csak geológiai szempontokon alapuló modellt vettek alapul, főként csak a hagyományos könnyűolajra koncentrálva.

Forrás: https://aleklett.wordpress.com/2015/02/26/how-correct-were-colin-campbell-and-jean-laherrere-when-they-published-the-end-of-cheap-oil-in-1998/

A kép Colin Campbell és Jean Laherrère 1998-as klasszikus cikkéből, a Scientfic American-ban megjelent „The End of Cheap Oil”-ból származik, az írás az elsők egyike volt, amely ismét felhevítette az olajcsúcsról az 1950-es évek óta – megszakításokkal - folyó vitákat. A két veterán geológus szimpla Hubbert-görbén alapuló előrejelzése alapján mára a 2004-5-re jósolt csúcshoz képest csaknem 14%-kal csökkennie kellett volna az olajtermelésnek.

2.) Ezek az előrejelzések alulbecsülték a társadalmi-gazdasági és technológiai kölcsönhatásokat.

A kétezres évek második felében a kitermelés költségeinek brutális növekedése és a feltörekvő országok emelkedő fogyasztása miatti magas olajárakhoz való alkalmazkodás – legalábbis a fejlett országokban – a fogyasztás csökkenésében öltött testet. A fogyasztók kevesebbet vezettek, hatékonyabb autókat vettek, a gyártók pedig ösztönzést kaptak alacsonyabb fogyasztású járművek fejlesztésére, valamint alternatív technológiák (hibrid és plug-in hibrid, elektromos, földgázüzemű, flex fuel és persze a régóta kergetett álom, a hidrogén) fejlesztésére. Az amerikai autósok által megtett távolság csökkenésnek indult (lásd még: az azóta megcáfolódott „peak car” elmélet) és – amint az a lenti ábrán látható – az újonnan vásárolt kocsik egyre üzemanyag-hatékonyabbak lettek. Mint látjuk, a 2014-es olajáresés után e folyamat gyorsan alábbhagyott.

Forrás: http://www.umich.edu/ 

És persze ekkor még nem beszéltünk a nem szándékolt megtakarításokról, azaz a 2008-ban kirobbant gazdasági válság hatásairól, amelyben a magas olajárak sem voltak ártatlanok. A munkájukat, jövedelmüket vesztett tömegek nyilvánvalóan autózásra is kevesebbet tudtak költeni (hacsak nem vitte el a bank magát a kocsit is). Európa fogyasztása 2006 óta 2,6 millió hordó/napnyival csökkent, a 2014-es fogyasztási szint a ’60-as évek végével egyezik meg (ld. majd a 8. pontot).

3.) A kétezres évek eleji előrejelzések ugyancsak alábecsülték a nem-konvencionális olajkitermelés lehetőségeit.

A magas árak és egyes kitermelési technológiák újszerű kombinációja lehetővé tették a kitermelést korábban gazdaságilag nem megtérülő területeken, mint a kanadai olajhomok (tar sands) és az egyesült államokbeli palaolaj. 2005 óta ezek adták a kitermelés növekményének jelentős részét. A világ USA-n és Kanadán kívüli részén folyó kitermelés összegezve egyenetlen platót mutatott az elmúlt 10 évben: többé-kevésbé azonos szinten termel, egyes országok kitermelés-csökkenését kompenzálni tudta a más országokban bekövetkezett bővülés. Még ha túl is van hype-olva, az észak-amerikai olajforradalmat a peak oilosok egyáltalán nem látták előre, az USA-beli kitermelés olyan szinteket ért el, amilyeneket senki nem hitt volna 2005-ben. (Ugyanakkor, a közkeletű mítosszal ellentétben az USA nem lett önellátó: 2015-ben 7 millió hordó/napnyit importált, ezzel Kína után a világ második legnagyobb nettó importőre. Importfüggősége ugyan tényleg csökkent, de kérdéses e trend folytatása, hiszen az USA olajtermelése újból csökkenőben van.)

A globális olajkitermelés növekményének alakulása 2001-15. Forrás: Matt Mushalik, crudeoilpeak.info

4.) A csúcs bekövetkezésének ideje az ár függvénye.

Robert Rapier, szerintem a kérdés egyik legtárgyilagosabb elemzője és egy kiváló könyv szerzője, visszatekintve az elmúlt tíz évre úgy összegez, hogy noha valóban túlléptünk már a húszdolláros olaj csúcsán és talán az ötvendollárosén is, a százdollárosén biztosan nem: ezen és e fölötti áron jelentős mennyiségű olaj hozható még a piacra. A magas árak ösztönözték a drágább mezőkbe történő beruházást, „mozgó célponttá” téve az olajcsúcs bekövetkezésének évét.

Az olajipar ciklikusan működik: a boomot, ahogy a nyolcvanas években, úgy most is az olajár összeomlása követte, miután tartós túlkínálat alakult ki, a kereslet pedig alulmaradt a várthoz képest. Mindezt súlyosbítja, hogy Szaúd-Arábia politikai tényezők miatt is magas szinten tartja a kitermelését. A korábbi olajcsúcs-előrejelzések mind brutálisan magas árakkal számoltak, így a mostani alacsony ár arra a (téves) következtetésre csábíthat sokakat, hogy nagyon messze vagyunk még a csúcstól. Az olajár alakulása mindemellett jóval komplexebb ügy, mint kereslet és kínálat kérdése, belejátszhatnak a (geo)politikai tényezőkön kívül például a jegybanki kamatok és számos olyan pénzügyi rendszert érintő tényező, amelyek kölcsönös egymásra hatását kevesen értik.

5.) A „peak oil mozgalom” (ha ugyan lehet ilyenről beszélni) erős PR problémákkal küszködik, és sokan szeretnék temetni.

Az olajcsúcsról és annak következményeiről való közgondolkodást az elmúlt évtizedben eluralták a szélsőségesen apokaliptikus, közeli és bizonyossággal bekövetkező katasztrófát jósoló előrejelzések. Könnyelműség volna ezeket egy legyintéssel elintézni csak azért, mert a megjelölt időpontig nem valósultak meg, azonban a közeli összeomlás bizonyosságát hirdetőkkel szemben (még ha a lehetséges kockázatok valósak is, lásd a német, vagy az amerikai hadsereg, az IMF vagy a FEASTA jelentését ) indokolt a szkepticizmus. Ahogy bármely más civilizációt veszélyeztető tényező esetében, szcenáriókban, eshetőségekben és valószínűségekben érdemes gondolkodni.

Ráadásul a katasztrofizmus elterelte a figyelmet a mérsékeltebb hangot képviselő, konstruktív megoldási javaslatokat valamint a helyzet pontosabb megértését kereső többségről – a teljesség igénye nélkül: Ugo Bardi, Kjell Aleklett, Chris Nelder, Charles Hall, Nate Hagens, Antonio Turiel - és lehetőséget adott a vállalati érdekek vezérelte főáramú sajtónak, hogy az olajcsúccsal foglalkozókat valamiféle világvége-váró szektának állítsa be.

Itt egy pillanatra elidőznék azon is, hogy míg más környezeti-civilizációs problémák, legfőképpen a klímaváltozás tényét ma már nem igazán illik tagadni (hacsak nem vagyunk republikánus elnökjelöltek), és a különböző nagyvállalatok, kormányok egyaránt hirdetik – ha másként nem, legalább lip service szintjén – az ellene való harc fontosságát, legfőbb energiahordozónk készleteinek fogyatkozása ma is félig-meddig tabu téma. Talán mert e tény elismerésével alapjaiban kérdőjeleznénk meg a növekedésre épülő gazdasági rendszer életképességét?

Economist-címlapok 1999 és 2013 között. Forrás: http://gurulohordo.blog.hu/2013/08/09/mi_jon_az_olaj_utan_az_olaj 

6.) A beruházások hiányának következménye a kitermelés csökkenése lesz.

Egyes kommentátorok egészen odáig mennek, hogy 2015-öt jelölik meg, mint az évet, amely az olajcsúcs éveként kerül be a történelembe. Az ilyen kijelentések messze elhamarkodottak lehetnek, azonban nem árt emlékezni arra, hogy Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség politikai elvárások és a realizmus között egyensúlyozó akkori vezető közgazdásza már 2013-ban az olajipari beruházások elégtelen mértéke miatt kongatta a vészharangot, tette mindezt még a stabilan 100 dollár feletti olajár idején. A jelenlegi, harminc dollár körüli árak mellett e kilátások még rosszabbak, folyamatosan törölt projektekről, leépítésekről, csődökről hallunk az iparágban. Márpedig a kimerülés nem alszik: a hagyományos mezők hozama 5% körüli mértékben csökken évente, a nem hagyományosoké ennél gyorsabban, ezek folyamatos ellensúlyozására van szükség.

7.) Az olajtermelésből kinyert nettó energia (EROI) folyamatosan csökken. Ez visszafordíthatatlan.

Az alacsonyan csüngő gyümölcs elve szerint a legjobb mezőkkel kezdtük az olajtermelés hőskorában, amelyek akár 100 hordó feletti hasznot is hoztak 1 hordó olajnyi energiabefektetéssel, ma ez a nyereség már csak nagyjából, átlagosan tizedakkora és idővel tovább csökken. Mindazonáltal, ha egyszer az olaj esetén az EROI 1:1 alá csökken, az önmagában nem kell, hogy a kitermelés befejezését jelentse, különösen, ha elég fontosak nekünk a folyékony üzemanyagok, áruk elég magas, a felhasznált energiainputok (mondjuk földgáz, szén) pedig elég olcsó. Ez persze tovább gyorsítaná a fosszilis tüzelőanyagok kimerülését, egyúttal a klímaváltozást okozó gázok kibocsátásának emelkedését is. Ráadásul az energiatermelésből nyert nettó haszonból jóval kevesebb jutna a társadalom számára, mert annak – önmaga farkába harapó kígyóként – a mostaninál is jóval több kellene az energiatermelési folyamatra fordítania.(Nettó energiáról lásd még ezt a cikksorozatom.)

8.) Sokan beszélnek a globális olajcsúcsról, ám ez elvonja a figyelmet a helyi kitermelés csúcsokról, amelyek hatása szintén jelentős lehet.

Nézzük Európát: tágabb hazánk az ezredfordulón érte el a kitermelési csúcsát, mára – főként az Északi-tengeri mezők gyors csökkenésének következtében – csak feleannyi olajat termelünk. Az importfüggőségünk így nőtt, bár a gazdasági válság következtében, illetve részben a hatékonyság növelésének köszönhetően jóval kisebb mértékben, mint amennyivel a kitermelés esett. Az Egyesült Királyság 2004-es kiesésével két nettó exportőrünk maradt csak: Dánia (már nem sokáig) és Norvégia, mindkét ország kitermelése csökken (csúcs: 2001 és 2004).

Az Európai olajtermelés és fogyasztás alakulása 1965-2014. Forrás: Matt Mushalik, crudeoilpeak.info

Mindemellett a globálisan exportra kerülő olaj mennyisége már több mint egy évtizede nem nő. A Jeffrey Brown texasi geológus által megfigyelt Export-Land Modell megértéséhez nem kell rakétatudományi végzettség: ahogy a kitermelő – fejlődő - országok népessége nő és gazdagodik, úgy emelkedik a belső olajfogyasztás is, exportra pedig egyre kevesebb marad. Főként, miután kitermelésük tetőzik és csökkenésnek indul. Malajzia, Argentína, Indonézia mind-mind egykor exportőrök voltak, ma importőrök. Az egyiptomi export megszűnése és a forradalom közötti kapcsolatról már írtam korábban, most inkább Szíriáról szólnék, amely 1996-ban érte el olajtermelési csúcsát, 2008-ra pedig a belső fogyasztás majdnem teljesen elapasztotta az exportot. Mindez negatívan hatott a költségvetésre, így a kormány az üzemanyagok ártámogatását jelentős mértékben csökkentette, ami növekvő elégedetlenséghez vezetett, az pedig tudjuk, hova. (Nyilván ez csak egy faktor a tragédiában a geopolitikai és regionális hatalmi machinációk, a népességrobbanás és a klímaváltozás mellett). Érdekességként jegyzem meg, német kutatók nemrégiben cáfolták ez utóbbi kiváltó okot és az üzemanyag-támogatások visszanyesését nevezték meg a fosszilis vízkészletek és a talajok túlhasználata mellett, mint fő háttértényező.

9.) Az olaj fosszilis helyettesítői hatékony ideiglenes megoldást jelenthetnek. A kérdés csak az, mennyire hatékonyat és mennyire ideigleneset?

Az USA energiaügyi minisztériumában 2005-ben készült ún. Hirsch-jelentés főképp azt vizsgálta, miként lehet minden – szó szerint mocskos - eszközt bevetni az olajkorszak meghosszabbítására. Az olajcsúcs utáni időszakra, mint folyékonyüzemanyag-válságra tekintettek, hiszen míg áramtermelésre számos, egymással jól helyettesíthető és kiegészíthető fosszilis és nem fosszilis lehetőség van, a közlekedés 90%-át már 60 éve egyetlen energiahordozó, a kőolaj különböző termékei működtetik. Hirsch-ék részleges alternatívaként javasolták a szénből készült műbenzint (Coal-to-liquids), vagy a földgázból előállítottat (GTL). Előbbi nemcsak hogy súlyosan környezetszennyező, de rendkívül energiaintenzív is, azaz a kinyert nettó energia nagyon alacsony lesz. Mindennek ellenére mindkettő megoldásra találunk működő példákat a gyakorlatban. Földgázt pedig égethetünk belsőégésű motorokban CNG vagy LNG formában, ezek itthon is jól ismert, és egyes ázsiai országokban tömegesen is elterjedt megoldások. A gázüzem azért is vonzó lehetőség, mert utólag is átállíthatóak rá belsőégésű motorú járműveink.

Míg abban gyakorlatilag minden szakértő és hivatalos előrejelzés egyetért, hogy az olajtermelés 2030 előtt tetőzni fog, a másik két fosszilis tüzelőanyagra vonatkozó becslések jóval nagyobb szórást mutatnak. Pesszimista végletként a német Energy Watch Group 2013-as jelentése szerint a szén, a földgáz és az urán kitermelése is egyaránt tetőzik és csökkenésnek indul már 2020 körül. David Rutledge amerikai geológus úgy véli, hogy a szénkészletek nagyságát drasztikusan túlbecsülik és 2070-re a globális készletek 90%-a kimerül. A már említett Jean Laherrère ennél optimistább és úgy véli, a széntermelés képes lehet hosszabb ideig egy magas platón maradva ellensúlyozni az olaj- és a földgáztermelés – szerinte 2030 utáni - visszaesését. Ezzel szemben az ausztrál kormány 2009-ben kiszivárgott jelentése, amely a szenet nem vizsgálja és az olajjal szemben viszonylag pesszimista, a földgázra esküszik és olyan jelentős puffert lát benne, hogy csak a XXI. század legvégén indul szerinte csökkenésnek a kitermelése. Az optimista végletet pedig – ahogy az olaj esetében – itt is a hivatalos ügynökségek (IEA, EIA) jelentik.

Jean Laherrère becslése a jövőbeli fosszilis termelés lehetőségeiről. Forrás: http://attheedgeoftime.blogspot.hu/2015/03/coal-reality-check.html

10.) Az olajcsúcs időpontja csak egy dátum, a lejtmenet íve sokkal fontosabb kérdés az alkalmazkodás tekintetében.

Fontos látni, hogy az előző pontban is szereplő, Hubbert-görbén alapuló előrejelzések valójában csak becslések a jövőbeni maximális kitermelhető mennyiségre vonatkozóan és nem szólnak arról, hogy a kitermelést miként alakítják majd a földfelszín feletti tényezők: háborúk, gazdasági válságok, technikai innovációk. Ezek nagyrészt megjósolhatatlanok, de ahogy belejátszottak a múltban is a kitermelés alakulásába, úgy ez a jövőben sem lesz másként, az előbb vagy utóbb, de bizonyosan lefelé ívelő görbét - talán kisebb, talán nagyobb - felívelésekkel és szakadékokkal (ld. Irán ’79 után, a Szovjetúnió ’89 előtt  ) tarkítva majd. Ahogy az említett példák mutatják, egy meredekebb esés súlyos gazdasági sokkot is okozhat, ugyanakkor meglehet az az előnye, hogy több olaj marad a földben későbbre.

A legjobb forgatókönyv persze az lenne, ha amiatt esne gyorsan a kitermelés, mert önként visszafognánk a felhasználást, valamint a közlekedésben ahol csak lehetséges, áttérnénk elektromos hajtásra és egy idő után az olajat csak a legszükségesebb helyeken és persze gyógyszeripari, vegyipari alapanyagként használnánk.

11.) Az e-mobilitás – mivel bárhonnan származó energiát befogadhat – rugalmas és előre mutató megoldás lehet, de csak valamikor később.

Az elektromos járművek várt gyors térhódításáról sok lelkendező cikk jelenik meg manapság a sajtóban, azonban mint Robert Rapier rámutat, ezek egyelőre csak kis töredékét teszik ki az eladott autóknak és például az amerikai piacon a korábbi gyors terjedési ütem is megállni látszik. Ráadásul Norvégiában, amely élen jár az e-mobilitás elterjesztésében és jelenleg az ott eladott autók 12,5%-a elektromos és ma több mint kétszázszor annyit adnak el belőlük mint 2005-ben, nos, vajon mennyivel csökkent az olajfogyasztás ugyanezen időszak alatt? Semennyivel, sőt, 6%-kal nőtt is! Ez nem az EV-k ellen szól, inkább a túlzott csodavárás ellen. A globális olajigény 30 éve átlag évi 1%-kal nő, gazdasági válságok és olajárrobbanások dacára.

12.) Előre gondolkodva tudunk csak kitörni az energiacsapdából, amiben vagyunk.

(E pontnál, bevallom, muszáj ismételnem magam, itt írtam már ugyanerről, amint a kapitalistákkal vitatkoztam). Az áttérés más technológiákra kívánatos és (így vagy úgy, de) szükségszerű, ám messze nem olyan magától értetődően egyszerű, mint ahogy sokan gondolják. Elvégre miért is nem jár ma mindenki elektromos autókkal, miért nincs minden háztetőn napelem, minden faluvégen biogázüzem ahelyett, hogy kockázatos geopolitikai kalandokba keveredve biztosítsa energiaellátását polgáriasult világunk? A rendszer tehetetlensége sajnos hatalmas. Kiépítettünk magunk körül egy infrastruktúrát (utakat, reptereket, erőműveket) fosszilis tüzelőanyagokkal, annak érdekében, hogy könnyen és olcsón hozzáférhető fosszilis tüzelőanyagokat használjunk rajtuk, amelyek magas nettó energiát adtak. És ez sokáig jó is volt, ám az erőforrások drágulásával, korlátozottabb hozzáférhetőségével/megfizethetőségével fennáll a veszély, hogy - szó szerint - bebetonozzuk magunkat egy olyan infrastruktúrába, amit majd egyre kevésbé tudunk működtetni, fenntartani, ugyanakkor, ha nem kezdjük el időben az építkezést, lehet, hogy átlépni sem tudunk belőle egy másikba, mondjuk – szigorú takarékosság mellett - egy megújuló alapúba. Ez a veszély, a fizikus Tom Murphy szavaival: az energiacsapda. / És ebből csak valóban hosszú távú gondolkodással léphetünk ki, úgy, ha nem csak a következő üzleti év vagy választási ciklus érdekel minket.

A bejegyzés trackback címe:

https://yellowandgreen.blog.hu/api/trackback/id/tr58445856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jágör68 2016.03.05. 19:28:16

A klíma már megelőzött minden más geb@sz- szcenáriót.

elemes 2016.03.05. 21:01:20

Ritka jó írás, elteszem.

elemes 2016.03.05. 21:02:39

Ja, még annyi, hogy Szíria ízelítőt ad a lokális csúcsok következményeiből. Impotenssé vált a nyugat, és nem csak ebben.

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2016.03.06. 09:45:33

Érdekes eszemefuttatás, sok minden gyorsan változhat, én például régebben el sem tudtam képzelni, hogy viszonylag egyszerűen 80-85 %-al (!) csökkenthető a fűtés költség, ami az energiafelhasználásunk legalább 30-40%-át adja.
Passzívházam van.
A tetőn egyenlőre annyi napelem van, hogy csak a teljes villamosenergia felhasználásomat termeli meg, de bőven lenne még annyi hely a tetőn hogy a fűtési energia is kijöjjön, sőt, ha teljesen teleraknám, az elektromos kocsi használat esetén annak az energia igényét is jórészt fedezné. (Kicsi házam van, de jó a tájolása)

A költségekhez annyit, hogy 6-7 év alatt kb. annyit amortizálódik egy középkategóriás autó, amennyit a passzívházra és napelemre ráköltöttem, de ezek persze 30 évig hozzák amiért megépítettem őket.

twentydigitcombination · http://yellowandgreen.blog.hu 2016.03.06. 19:44:00

@jágör68: szerintem is, de ettől még a többi sem tűnik el.

twentydigitcombination · http://yellowandgreen.blog.hu 2016.03.06. 19:50:46

@kjapp: Ez nagyon szuper és követendő példa, a 12. pontnál arra is céloztam viszont, hogy sajnos nem mindenki tudja ezt (még?) követni, anyagi, intézményi, gondolkodásbeli okokból. Utóbbiakon mondjuk könnyebb változtatni.:-)
süti beállítások módosítása