Szembejött velem a Napi Gazdaság írása az újságtól megszokott szenzációhajhász címmel: Katasztrofális energiaárak jöhetnek hamarosan - itt a prognózis. A cikk a brit Ruskin University Global Sustainability Institute (GSI) intézetének összeállítására hivatkozik, amely az ismert fosszilis energiahordozó-készletek és a jelenlegi fogyasztás alapulvételével készítette el a világ olaj/gáz/széntérképét. A cikk olyan állításokat tartalmaz, minthogy Nagy-Britannia jelenleg elérhető olajkészletei „mindössze 5,2 évre elegendőek, földgázból hároméves tartalékuk maradt, a hazai szénre pedig már csupán 4,5 évig támaszkodhatnak” végigjátszva ezt sok más országgal.

Nem arról beszélek, hogy a nyugati országoknak és Magyarországnak nincsenek és nem lesznek energiagondjai, hanem arról, hogy a megfogalmazás erősen félrevezető. „A hány évre elég?” kérdést a hasonló felmérések egy hipotetikus készlet/kitermelés (Reserve/Production) hányadossal szokták megválaszolni, ami egy elméleti érték arra vonatkozóan, hogy az adott ország jelenlegi éves fogyasztását az adott országban megtalálható, az ipari vagyon részét képező készletekből mennyi ideig lehetne fedezni. Ahogy a dokumentumban fel is tüntetik, az R/P mutató szükségszerűen egy pillanatfelvételt jelent, semmi többet.

• Alighanem kevesen ismerik a Tyee (lazac) elnevezésű kanadai hírportált. Múltkor teljesen véletlenül akadtam rá és leesett az állam, milyen minőségi újságírás folyik odaát. A tavasszal indult A Millennial Asks: Are We Screwed? (kb.: Y Generáció: végképp el van rontva a sorsunk?) című cikksorozat arra keres választ, mire számíthatnak a ’80 után születettek a hosszú gazdasági és ökológiai válság közepette, lehetséges-e egy kulturális változás? Akik pedig válaszolnak, olyan kiemelkedő személyiségek, mint például Amory Lovins,amerikai fizikus és enviromentalista. (angol)

• Nagyon divatos manapság a megosztáson alapuló, közösségi gazdaságról („sharing economy”) beszélni. E cikk megpróbálja megkapargatni a rózsaszín felszínt és felteszi a kérdést, vajon valóban ez az út egy igazságosabb, az erőforrásokat kevésbé kiszákmányoló gazdasághoz? Vagy éppen ellenkezőleg? (Magam nagy híve vagyok minden ilyen kezdeményezésnek, de nem árt eltérő nézőpontokkal is szembesülni.) (angol)

• Ha már úgyis olyan sok szó esik Oroszországról, íme az Origo izgalmas riportja Novi Urengojból, a gáztermelők városából.

• Kockázatok iránti vakság és az út az újjászületés felé: a Guardian-os Nafeez Ahmed Jeremy Leggett új könyvéről ír. (angol)

• Szűkös bőség. Serge Latouche a Simplicity Insitute-nál tette közzé nemnövekedésről szóló „kiskátéjának” immár harmadik részét, ezúttal szó esik többek között a túlnépesedés kérdésköréről. (angol)

• Francia közgazdászoknál maradva, íme a 444 összefoglalója Thomas Piketty vagyoni egyenlőtlenségekről írott könyvéről.

Múlt hónapban volt szerencsém egy hétvégét a somogyvámosi Krisna-völgyben tölteni egy barátommal és tíz lelkes érdeklődővel együtt a Kolostorok Titka Hétvége elnevezésű programjukon. Ennek lényegét a Krisna-tudat bemutatását szolgáló előadások és a szertartásokon való részvétel, valamint a Völgy megismerése és a farmon való munkavégzésbe való belekóstolás jelentette. Barátomat inkább a spirituális útkeresés, engem a fenntarthatóság kérdésköre vitt rá a részvételre (nem mintha a kettő ilyen sterilen elválasztható lenne egymástól) és azt hiszem mindketten sokat gazdagodtunk az itteni élményekből. Szerencsére az immár húsz éve működő Krisna-völgy és az ott folyó önfenntartó, ökológiai gazdálkodás működése elég jól dokumentált (a hétvégén egyébként egy erről szóló, fantasztikus dokumentumfilmet is kaptunk ajándékba), így azt csak röviden mutatnám be, inkább a személyes benyomásokra helyezném a hangsúlyt.

Gondoltam, megpróbálkozom egy ilyen rovattal, hátha hasznát veszitek.

• Ha a kattintásvadász világvégés címeknél mélyebben érdekel a téma, íme a kiváló Nafeez Ahmed cikke, amely elsőként számolt be a NASA által finanszírozott (vagy nem finanszírozott?), a vagyoni egyenlőtlenségekről és fenntarthatatlan erőforráshasználatról szóló tanulmányról. És nem, nincs szóelkerülhetetlen összeomlásról, meg hasonló nostradamusi jóslatokról, ez egy elméleti tanulmány, ami különféle szcenáriókat modellez, összegzi Ahmed, aki egyúttal úgy látja, végre valóban itt a paradigmaváltás ideje. (angol)
• Chris Nelder független energetikai elemző – egy vele készült korábbi interjú bejárta a magyar internetet is - úgy látja, elkerülhetetlenül itt a fordulópont egy globális energiarendszer-váltás felé. (angol)
• Az olaj új gazdaságtana. Samuel Alexander, az ausztrál Simplicity Institute alapítójának tömör összefoglalójaa tartósan drága olaj és a gazdaság viszonyáról. (angol)
• Az talán tényleg immár a paradigmaváltás jele, hogy főáramú üzleti hírportál, az Origo-leány Investor.hu is akorlátlan gazdasági növekedés korának végéről ír, figyelembe véve az energetikai korlátokat. A héten emellett a Pénzügyi Szemle Online írt arról, hogy az emberiség kifogyott azokból a katalizátorokból, melyek a növekedést hajtották az elmúlt évszázadban, így "naivitás lenne a korábbi növekedési ütem visszatérését várni."
• Észtország, Bulgária és Svédország már elérte a 2020-ra kitűzött, megújuló energiára vonatkozó célarányt – ifj. Chikán Attila összegzi az EU eddigi eredményeit e téren és azok hátterét.
• 03.28-án Bp-n konferencia a boldogság közgazdaságtanáról: érdekesnek ígérkezik. (Egyébként ingyenes.)
• Melyik az energiaintenzívebb? A hús vagy a zöldség megtermelése, feldolgozása, szállítása? A válasz, legalábbis e cikk szerint, nem olyan egyértelmű, mint gondolnánk. (angol)

2012-re nem jött össze a világvége, de semmi ok az aggodalomra, Ausztrália és Kanada közös erőfeszítéssel még összehozhatja... A Juice Rap News talán a legviccesebb dolog a South Park (1) kifulladása óta, megfelelően adagolt szarkazmus és nem túlzottan didaktikus, ám megfontolandó mondanivaló.

A folytatásban pedig energiapara, de Richard Branson és Elon Musk megmenti a világot - vagy mégsem? És mit szólna mindehhez Kopernikusz?

Ha tetszett, a többi rész megtalálható itt: http://thejuicemedia.com/

(1)= Jóllehet, a South Park, noha mindenből képes volt viccet csinálni, nem egy esetben úgy érzem, mintha a Business-As-Usual kapitalizmus apológiája lenne.

Történetem szereplője egy 11 éves HP Photosmart 735 típusú digitális fényképezőgép, a fiatalabb olvasók esetleg már nem is emlékeznek a Sulinet programra, amelynek keretében számos háztartás – köztük szüleimé is – adókedvezménnyel vásárolhatott ilyen és hasonló digitális kütyüket. (A cél a magyar infokommunikációs elmaradottság csökkentése volt, noha kezdetben voltak kisebb-nagyobb vadhajtásai is a programnak, például joystick beszerzését is támogatta.) Miután szüleim azóta rég lecserélték a fényképezőgépüket, én megörököltem az öreg HP-t, amely azóta is hasznos útitársamnak bizonyult, egészen addig, amíg – történetesen épp a nápolyiCastel Sant’Elmo tetején – bemondta az unalmast, és onnantól csak pillanatokra volt hajlandó bekapcsolódni. Végleg? A közvélekedés a családi és baráti körben az volt, hogy nincs értelme ilyen régi gépet javíttatni, mert az végül drágább lesz, mint egy újat és jobbat (nagyobb teljesítményűt, könnyebbet, szebbet) venni. Ekkor elhatároztam, hogy csak azért is bebizonyítom, hogy igenis van alternatívája az elromlott régi kidobásának, legalábbis megpróbálom.

Mivel ez az első bejegyzésem ezen a blogon, szeretnék pár szót szólni magamról. Közgazdaságtant, újságírást tanultam, sokféle területen dolgoztam, és noha korábban sem Hummerrel jártam a sarki McDonald’s-ba, az ökológiára és a fenntarthatóság kérdéskörére fontos, ámde elszigetelt témakörként tekintettem. Egészen körülbelül fél évvel ezelőttig, amikoris néhány – számomra - sokkszerű felismerés alapjaiban rengette meg addigi világképemet. Ahogy egy gyerekeknek szánt foglalkoztató könyvben összekötögeti az ember a pöttyöket (connect the dots, ahogy az angol mondja), úgy állt össze egy meglehetősen riasztó kép abból a problémahalmazból, amely előttünk áll.

Egyik kedvenc íróm, Ljudimla Ulickaja szavaival:

„[…] Meggyőződésem, hogy ifjúkorunktól kezdve behálóz bennünket egy csomó klisé, sztereotípia, beállítottság, amelyeket készen kapunk a nagypapától-nagymamától, és ezt a csomagot, melyet állandóan cipelünk, feltétlenül és állandóan felül kell vizsgálnunk. Ez az intellektuális tevékenység egyetlen mutatója. A teljes egészében kialakult világnézet, hiányosságok és lyukak nélkül a stagnálás és a halál jele. Az a válság, ami a saját beállítódásunk felülvizsgálatával jár, óriási dolog. Én mindig mellette vagyok!”*

Hosszas vívódás után döntöttem a blogolás mellett, majd miután rátaláltam a Viridis.hu – pozitív szellemiségű, megoldásokat kereső - közösségi blogra, amelynek céljait magaménak érzem, úgy gondoltam, ez sokkal jobb terep lehet megosztásra érdemesnek vélt gondolattöredékeim publikálására, mint egy különálló oldal. [Ugyanakkor később rájöttem, kényelmes egy különálló blogot is üzemeltetni, és nem jelent lényegesen nagyobb időbefektetést, így egy év blogolás után 2015 tavaszától itt, a saját blogomon is olvashatóak az írásaim. - Utólagos kiegészítés tőlem, 2015.04.19.]

Amikről többek közt szeretnék itt írni: egyszerűbb életmód megvalósítási lehetőségei városi környezetben, energiatakarékosság, fenntartható(bb) mobilitás, elolvasásra érdemes könyvek.

Forrás: Ljudmila Ulickaja: Örökbecsű Limlom, Magvető 2013.