Tegnap a Margitsziget déli részén járva valami kis fesztiválfélébe ütköztem (Tedd meg magadért - Környezettudatos családi sportnap a Margitszigeten a Szökőkút környezetében), az ilyen alkalmakon megszokott kis kütőskalácsos-kézművessajtos-lángosos standokkal. A kellemesen nyárias tavaszi nap zenei aláfestését valami furcsa monoton traktorhang adta, először nem is jöttem rá, honnan jön: füvet nyírnak, ilyenkor?

Aztán láttam, hogy nem: ez mind a standok mögötti dízelgenerátorokból jött, ezek látták el ugyanis a hűtőpultok és más eszközök áramigényét. Nem tudom, hogy nekem volt-e ez csak kiábrándító és zavaró, különösen egy, a környezettudatosság címkéjével hirdetett eseményen, de azért kétlem, hogy ne lenne az ilyesmire más, tisztább megoldás.

Elárulom: van.

Például ilyen, nem sci-fi és nem elérhetetlen:

Jó hír viszont, hogy aznap a szigeten annyi villanyautóval találkoztam, hogy már fel se tűntek, és itt most nem a kibérelhető kis golfkocsikra gondolok.

(A kép forrása: http://www.abc.net.au/radionational/programs/scienceshow/sunflower-at-bluesfest-4--fjpg/5122928 - beszámoló egy 2013-as ausztrál bluesfesztiválról, ahol az áramról napelemek gondoskodtak.)

Hogy oda kellett írnom a hónap elé a 2015-ös évet a címben, azt is jelenti, hogy immár egy éves az ajánló, jöjjön az április-márciusi megaadag.

Mindenekelőtt egy fantasztikus dolog: Itt elérhető teljes magyar fordításban Charles Eisenstein Megszentelt gazdaságtan: pénz, ajándék és közösség az átalakulás korában c. könyve Zsoldos Bettynek köszönhetően. Idézem az ajánló egy részét:

E könyv célja, hogy a pénz és az emberi gazdaság ugyanolyan szentté váljon, mint amilyen szent a világegyetemben minden. Ma a pénzt a szentségtelennek tartjuk, és okkal. Ha bármi is szent ezen a világon, bizonyára nem a pénz az. Úgy tűnik, a pénz legjobb szándékaink ellensége, minden alkalommal világossá válik, amikor egy kedves vagy nagylelkű gesztusunkat megállítja a gondolat, hogy “nem engedhetem meg magamnak”. Úgy tűnik, a pénz a szépség ellensége, a “kiárusítás” degradáló fogalma legalább is ezt üzeni. Úgy tűnik, a pénz minden valós társadalmi és politikai megújulás ellensége, mivel a törvényalkotást a nagyvállalatok hatalma irányítja, saját nyereségességük növelése érdekében. Úgy tűnik, a pénz tönkreteszi a Földet, hisz kiraboljuk az óceánokat, az erdőket, a termőföldet és minden fajt, hogy jóllakassunk egy kapzsiságot, amely nem ismer határokat.

Eisenstein a honlapon olvasható bemutatás szerint író, előadó, közszereplő és kultúra-kritikus. A Yale Egyetemen filozófiából és matematikából diplomázott. 4 könyve és rengeteg publikációja egyre több nyelven megjelenik meg, és a világ sok országában népszerű előadó. 4-gyermekes apa. Rory Spower szerint: "Az X generációból kinőtt spirituális és szellemi vezető."Fiatal, üde hang, nézőpontja erősen lelki megközelítésű. Szerény, közérthető, nem kongat vészharangot. Intelligensebb annál. " (Az író a neki szánt tiszteletdíjáról lemondva hozzájárul a könyv papír alapú megjelenéséhez. Az adományból a fordító és a lektor munkáját ismered el, valamint a könyv kiadását teszed lehetövé.) 

Az interjút készítette: Alexander Ač, PhD, Global Change Research Center, Csehország.

Az elkövetkező sorozatban olyan írások magyar fordítását teszem közzé, amelyek megítélésem szerint a megfelelő sűrűségben tartalmaznak fontos üzeneteket, érdekes meglátásokat. Ez nem jelenti azt, hogy a leírtak minden egyes szavával egyetértek, hiszen ők ők, én pedig én vagyok. Ugyanakkor olyan írások fordítására áldozok időt és energiát, amelyekkel legalább 70-80%-ban azonosulni tudok.

A mostani időszakra nem csak gazdasági, ökológiai, kulturális és politikai, hanem morális válságként is tekinthetünk. A megoldás távolabbinak tűnik, mint valaha és a problémák napról napra mindenütt rosszabbnak tűnnek. Mi lehet ennek az oka, mit várhatunk a jövőtől, és mik lehetnek a biztonságos kimenetelek ebből a csapdahelyzetből? Nathan Hagens-el beszélgettünk a legutóbbi (2012-es – a ford.), Bécsben megrendezett ASPO konferencián. Hagens a Vermonti Egyetemen természeti erőforrások területén PhD, míg a Chicagói Egyetemen pénzügyi területen MBA végzettséget szerzett. Korábban árupiac kereskedési célú algoritmusokat fejlesztett és a Salomon Brothers-nél, valamint a Lehman Brothers-nél töltött be alelnöki pozíciót. Jelenleg a svájci Institute For Integrated Economic Research igazgatótanácsában és az egyesült államokbeli Post Carbon Institute-nál tölt be pozíciót.

Az interjú fő megállapításai:
- Elegendő energiaforrásunk van arra, hogy mindenkinek értelmes életlehetőségeket biztosítsunk, ahhoz azonban nem, hogy tovább növekedhessen a világgazdaság;
- Az aranystandard 1971-es megszüntetése és az USA 1970-es olajkitermelési cúcsa között jelentős kapcsolat van;
- A pénz és az energia kapcsolata egy olyan terület, amelyről méltatlanul kevés szó esik;
- Az adóssággal a jövőbeli vagyont termeljük ki;
- A hitelezési csúcs egy sokkal közelebbi és akutabb probléma, mint az olajkitermelési csúcs;
- A régi befektetési paradigma haldoklik;
- A következő évtized folyamán beköszönt egy új társadalmi-gazdasági paradigma;
- Ezen az úton a népesség 5-10%-a vezetheti előre a többieket.

Vége a gazdasági válságnak és mindenki happy? Vagy azért... khm, nem egészen? Melyek a mostani pénzügyi berendezkedés feloldhatatlan rendszerszintű ellentmondásai és hová vezthet mindez? Meddig lehet folytatni a pénznyomtatást, fenntarthatóak-e a világban felhalmozódott adóssághegyek? Szabó Gergely előadásaira mindenkinek érdemes volna rászánnia egy órát.

Szabó Gergely közgazdász Mandineren írt cikkeivel néhány hete találkoztam először. Ottani bemutatkozása szerint Szabó tíz éve aktív a határidős piacokon, vezetője volt a világ egyik legnagyobb szén-dioxid fedezeti alapjának határidős és opciós részlegének. Dolgozott a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb forgalmú energiakereskedőjénél, ahol több milliárd dollár értékben kötött határidős ügyleteket, és kapcsolatban volt a világ számos vezető pénzintézetével. A cikkek friss és őszinte hangvételén fellelkesülve rágugliztam a nevére és megtaláltam két ismeretterjesztő előadását Szabadulás a pénzügyi mátrixból valamint az Előttünk álló válságról címmel. (Valamint, bár ez nem tartozik szorosan ide, részt vett a Vidék Kaland programban, ahol mindenféle urbánus arcok ismerkednek a tanyasi élettel, az erről vezetett blogja itt található.) Mint az előadásokban elhangzott, tervez egy harmadik részt is, amely kifejezetten magyarországi szemmel reflektálna a helyzetre.

Ljubljana, Zágráb, Szófia és Lipcse után 2014. január 24-25-én került sor arra a budapesti workshopra, amelynek a témája a nemnövekedés volt az exszocialista országok szemszögéből, és amely az első, a témával foglalkozó rendezvény volt, amin részt vettem. A következőekben az első nap beszámolóját olvashatjátok, melynek programja egy egésznapos workshopot ölelt fel a Limo kísérteties-romantikus hangulatú, sok vihart megélt Belgrád rakparti épületében. A második nap különböző projektek – így aCyclonomia Műhely, a Zsámboki Biokert, vagy a Szimpla Piac - bemutatásáról szólt. (Ezen a napon nem voltam jelen.) A hétvége résztvevőinek a száma elérte a 100 főt.

Kelet-európai országok és a nemnövekedés. Erről a témáról, és persze sok másról zajlott izgalmas, egész napos nemzetközi workshop január 24-én a budapesti Limóban, a 25-ei napon pedig gyakorlati prokjektek bemutatására került sor. A hétvége angol nyelvű rövid összefoglalóját itt találjátok, de nem kell sokat várnotok a szubjektív, és persze magyar nyelvű beszámolómra itt a Viridisen.

Tetőzött a kínai szénfogyasztás az elmúlt évtized őrült emelkedése után? Érdemes várni néhány évet, hogy világosan lássuk, trendről, van szó, vagy csak kis megingásról, de lehet, hogy tényleg itt a történelmi fordulat. Mindenesetre 2014-ben a csökkenés 2,1% volt és a Treehugger beszámolója szerint a kínai állami média idén 2,5%-os további csökkenésre számít. (angol)

A vega dilemma. Most akkor melyik étkezési mód a környezetbarátabb? Mindig a húsevés jelenti a rosszat, vagy ez nem is ilyen egyszerű? Ezek a kérdések gyakran felmerültek itt a Viridisen különböző beszélgetésekben. A Recity cikkében Varga „Gasztrohős” Judit foglalja össze a kérdéskör legfőbb pontjait. Ha most ismerkedsz a témával, kezdd ezzel!

Az egyetlen út előre: hátrafelé? John Michael Greer írásait eddig csak elvétve ajánlottam itt, pedig érdemes megismerkedni ezzel a hipertermékeny, jó tollú és szellemes, nagyszakállú „fődruidával” (igen, ő így nevezi magát). A fő nézetei három pontban: 1.) az ipari civilizáció megmentésére tett lépések már régen elkéstek. 2.) a következő évszázadok a lassú és fokozatos hanyatlásról fognak szólni – hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. 3.) az ebből adódó jövőkép egy 19. századra hasonlító, low-tech világ. Ezúttal pedig arról elmélkedik, hogy mikor jöhet el az a fordulópont, amikor leszámolunk a folyamatos haladás illúziójával? Amikor ez eljön, szerinte éppen az a ma még elképzelhetetlen gondolat válhat logikussá, miszerint tudatosan visszatérünk az ’50-es évek technológiai szintéjre, egy erőforrásokban szegényebb világhoz alkalmazkodva. Igen, tudom, sok szempontból bele lehet kötni a gondolatmenetbe, de attól még jó! (angol)

Megéri tönkretenni a világot? Legalábbis így látja több mint 40 évnyi figyelemfelkeltő munka után Jørgen Randers, a Limits to Growth egyik szerzője, aki közel állt ahhoz, hogy bedobja a törülközőt (ahogy egyébként szerzőtársa, Dennis Meadows is tette). A Guardian-nek elmondja, hogy magát a demokrácia intézményét is alkalmatlannak látja a globális kihívások kezelésére, hiszen ott legtöbbször a rövidtávú előnyöket kihasználó választás győzedelmeskedik. Mindennek fényében jó megoldásnak tartja, ha magas támogatást adunk a megújulóknak: így a hosszú távú előny rövid távú haszonnal párosul. (angol)

Milyen is lesz a megújuló energián alapuló jövőnk? Richard Heinberg (Post Carbon institute) maratoni hosszúságú írásban szintetizálja a megújuló-optimisták és –szkeptikusok nézeteit. Lesz-e annyi energiánk, hogy tudjuk mai életmódunkat folytatni? Gyárthatunk-e egyszer majd napelemmel napelemet? Miért a rossz kérdésre kerestek választ a Google kutatói, akik nemrég kiejelentették, hogy a megújuló energiák elégtelenek a klímaváltozás leküzdésére? (Megfejtés: a válaszhoz ld. az 1. kérdést.) Egy apróság: Heinberg idézi Weissbach et al. tanulmányát arról, hogy az időszakosságot kiegyenlítő tárolási megoldások energiaköltsége masszívan korlátozza a nap- és szélenergia hosszú távú gazdasági életképességét. Nos, tudom, hogy nem az számít, ki mondja, hanem, az, hogy mit, de azért nem árt tudni, hogy a tanulmányukban a megújulókat folyamatosan idézőjelben emlegető Weissbach-ék a német Institut für Festkörper-Kernphysik munkatársai, és vajon mit hoztak ki a leghatékonyabb energiaforrásnak? Igen, az atomot. Én személy szerint nem vagyok atomellenes, egész egyszerűen az csak a benyomásom, hogy nehéz ilyen kérdésekben objektívnak lenni, és érdemes kicsit utánanézni, honnan fúj(hat) a szél. (Ld. bővebben itt és itt.) (angol)

Mindezek után, egy bizakodó hír az energiatárolásról: Luís de Sousa blogján találtam rá az amerikai EOS cég már valós környezetben is tesztelt tárolási megoldásáról szóló hírre: az egyszerűséget alapul véve tervezett akkumulátor költsége állítólag a lítium-ion alapú akksik harmada, élettartama pedig öt-tízszerese. (angol)

Decentralizált magyar energia-jövőkép. 2030-as vízió atomerőmű-bővítés nélkül az Energiaklubtól, az Origo tolmácsolásában, 1. és 2. rész.

A februári cikkajánlót Esther, a kanadai csodamalac képei díszítik. Aki nem hallott volna róla: ő egy kanadai pár által örökbefogadott, kezdetben törpének gondolt malac, immáron disznó. Nos, egy év után kiderült, a méret tévedés volt, Esther azonban életük része maradt, meggyőzte a párt a vegetarianizmus fontosságáról, netes sztárként pedig, immár 260 ezer Facebook-likeolóval, megalapozta a most létrejövő „Happily Ever Esther Farm Sanctuary” állatmenhely hírnevét is. (a képek forrása: http://i.huffpost.com/gen/1811265/thumbs/o-ESTHER-THE-WONDER-PIG-facebook.jpg; http://mydogsbreakfast.com/wp-content/uploads/2014/08/IMG_0543.jpg ;www.boredpanda.com és a Facebook.)

„De most komolyan, ki nem szarja le, hogy hol van vasérc?”- kérdezi a főhős kiégett, koravén földrajztanárrá lett volt osztálytársa a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című instant klasszikus filmben. És bizony, a jelenlegi, kényelmes és pazarló életvitelünket lehetővé tévő rengeteg nyersanyagokról sokszor tudomást sem veszünk, azokra adottságként tekintünk. Pedig a Föld mélyének a kincsei azok, amelyek végső soron leginkább meghatározták az emberiség eddigi történelmét – vagy legalábbis azt a történeti léptékben rövid periódust, amit immár nem vadászó-gyűjtögetőként töltöttünk. Ugo Bardi, a firenzei egyetem fizikai kémia tanára, a Római Klub tagja azt a fantasztikus utat mutatja be, amelyet a bányászat kezdetei óta bejárhattunk, kitekintve abba a jövőbe, amerre ez az út a továbbiakban vihet minket.

A nyersolaj ára az elmúlt fél évben csaknem megfeleződött, a 2014 körüli 110 dollárról év végére 60 dollár alá csökkent, a folyamat pedig az újévben sem állt meg. Ez csak felületesen nézve tűnik jó hírnek, ám a jelenség több oldalról veszélyes: visszafoghatja a jövőt meghatározó beruházások megvalósulását, úgy az olajtermelésben, mint a megújulók és alternatív technológiák területén. Nem mondhatni, hogy a hazai média elhallgatta volna a fejleményeket, azonban úgy látom, a lényegi folyamatok ismertetése helyett – akárcsak a nemzetközi fősodrú médiában - két narratíva kerekedett felül. Egyik a rövid távú haszont ünneplő, hurráoptimista „rezsicsökkentős” szemlélet, magyarán „újra olcsó a benzin, hajrá, több pénz marad a zemberek zsebében, éljen a palaolaj-forradalom!” A másik jellemző irányt „kardcsörtető-kárörvendőnek” nevezném, amikoris azon örömködik a fél sajtó, hogy ha-ha-ha, az ügyeletes „rosszfiú(k)” milyen rosszul járnak az olajáreséssel. Mindkettő részigazságokra épül, de elfedi a történet mélyebb és fontosabb rétegeit. Ezeket próbáltam szerény eszközeimmel néhány pontban összefoglalni.

Nemrégiben a Kapitalizmus nevű blog, válaszul egy, a Facebook-felületükön hozzájuk intézett, szándékoltan provokatív kérdésére (Idézem: „A Kapitalizmus blog mikor értekezik már arról is, hogy lehetne a GDP-t csökkenteni – megmentendő a bioszférát és az emberiséget?”) lehozta a „Válasz egy zöld trollnak” című írást, amit ezúton ajánlok mindenkinek tanulmányozásra. Ugyanakkor attól tartok, egyfajta süketek párbeszédének lehettünk tanúi, amely sem a „zöld”, sem a „kapitalista” olvasókat nem segítette világképük eltéréseinek összeegyeztetésében.